Most teljesen elmaradt az első nap a 2. Pakisztán–Banglades teszten

2024. augusztus 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Az első teszt első napja is lerövidült a rossz idő miatt, de a mostani mérkőzést el sem lehetett kezdeni a ravalpindi esőzések miatt.

Eső (illusztráció)Eső (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Korábban úgy tervezték, ez a mérkőzés Karacsiban lesz, méghozzá nézők előtt. Aztán az ottani stadion felújítása miatt úgy döntöttek, nem engednek be nézőket a lelátóra. Később pedig még a helyszínt is megváltoztatták, és Ravalpindibe tették át, oda, ahol az első teszt is zajlott.

Az első teszt előtt néhány órás esőzés áztatta a talajt: akkor ez jó hosszú várakozást okozott, a kezdés sokat késett. Most ennél sokkal nagyobb volt a probléma: napok óta esett az eső, sőt, még akkor is, amikor már el kellett volna kezdődnie a találkozónak. A tegnapi edzés is elmaradt emiatt, és a sajtótájékoztatókat is a csapatok szállodájában tartották meg a stadion helyett.

De még holnapra sem ígérnek valami túl jó időt (bár jobbat, mint mára), így még ha a hátralevő négy napon egy kicsit korábban kezdik is a játékot, akkor sem biztos, hogy lesz elég idő arra, hogy elkerüljük a döntetlent. Ami Bangladesnek nem is feltétlenül rossz hír: ők ugyanis ezzel megnyernék az egész sorozatot, ami igen nagy sikert jelentene számukra.

A csapatok összeállítását nem hirdették ki előre, de Pakisztán megnevezett 12 embert, akik közül majd kiválasztják a játszó 11-et. Ami igazán nem volt meglepő a múltkori kudarc után: ezúttal egy vérbeli pörgető, Abrár Ahmed is ott volt közöttük – ne feledjük, sokan annak tulajdonítják a múltkori vereséget, hogy csupa sebes dobóval álltak fel. Szintén nem volt meglepetés Sahín Sáh Afrídí kihagyása: egyrészt nem is játszott túl meggyőzően múltkor, másrészt meg épp most született meg első gyermeke, egy Alijár nevű fiú (aki egyben a szintén világhírű Sáhid Afrídí unokája is, hiszen a két névrokon Afrídí egymás sógora-veje).

Bangladesnél elképzelhető, hogy visszatér Tászkin Áhmed, és ha így lesz, akkor talán Náhid Ráná helyét veheti át.


Alapból nem látható kép
×