Krikettgalaxis-azonosító: p53
Ország: Pakisztán
Település: Karacsi
Helyi idő: 2024. december 3. 22:31
Alapítás/megnyitás éve: 1955
Végek nevei: Pavilon vég, Egyetem vég
Térkép:
Az 1955-ben megnyílt karacsi nemzeti stadion (rövidítve: NSK) a város ötödik, Pakisztán 11. első osztályú pályája volt. Azóta is a pakisztáni válogatott egyik gyakran használt stadionja, és hozzá kell tenni: általában igen sikeresen szerepel itt a csapat. főleg tesztmérkőzéseken. A megnyitástól kezdve 34 teszten keresztül veretlen maradt itt a válogatott, az első vereségüket 2000-ben szenvedték el.
A 2000-es évek elejétől azonban a romló biztonsági helyzet (főleg robbantásokkal járó terrortámadások) miatt néhány ázsiai csapat kivételével más válogatottak nem jöttek el ide több napos mérkőzésekre, sőt, 2010-től 2017-ig egyetlen nemzetközi meccs sem volt itt. Pedig a több mint 34 000 néző befogadására képes stadionban igen jó hangulat szokott lenni, a helyi szurkolók ugyanis rendkívül lelkesek és hangosak.
Bár a 2016-ban indult Húsz20-as PSL bajnokság első négy idényét szinte teljes egészében az Egyesült Arab Emírségekben voltak kénytelenek lejátszani, a döntőket vagy a végső szakaszok néhány meccsét azonban 2017-től már Pakisztánban rendezték, az első karacsi meccs pedig a 2018-as döntő volt. Később rendszeressé váltak itt a PSL-mérkőzések, elsősorban a Karachi Kings részvételével, ugyanis hivatalosan az ő hazai pályájuk a nemzeti stadion.
A lelátó 15 szektorra van osztva: ezek közül az egyik a fontos vendégeké, a sajtóé és a játékosoké, a többi 14-et híres pakisztáni krikettjátékosokról nevezték el.
Az 1950-es években Karacsi Pakisztán fővárosa volt, de ennek ellenére nem rendelkezett nagy befogadóképességű krikettstadionnal: az egyetlen elfogadható, nemzetközi szintű pálya a Dzsimknáhá pálya volt, de ez sem volt képes nagy tömegeket befogadni. Márpedig 1954 decemberétől a tervek szerint Indiát, az ősi riválist látták volna vendégül, és jóval előre tudni lehetett, hogy hatalmas érdeklődés övezi majd az összecsapásokat.
Ezért rendkívüli gyorsasággal felvázolták egy új stadion terveit, a Pakisztáni Középítkezési Osztály pedig megvásárolt egy több mint 700 000 m²-es telket, ahol Kafiluddin Áhmed kelet-pakisztáni (ez a mai Bangladest jelenti) építőmérnök vezetésével rekordidő alatt fel is épült az új létesítmény.
Így már 1955 tavaszán le tudták játszani a nyitómeccset: egy India elleni tesztet, amely végül döntetlen lett. Ekkor a dobósáv még szőnyeges típusú volt, a lelátók pedig vagy teljesen fedetlenül álltak, vagy valamilyen ideiglenes sátortető védte őket az időjárástól.
1959-ben egy Ausztrália elleni teszt 4. napján megjelent a stadionban Ajúb Hán pakisztáni és Dwight Eisenhower amerikai elnök: ez volt a történelem első alkalma, hogy egy amerikai elnök ilyen magas szintű krikettmeccsre látogatott ki. Egyébként ez a mérkőzés volt az utolsó, amit szőnyeges dobósávon játszottak ebben a stadionban: Richie Benaud, az ausztrál kapitány személyesen Ajúb Hán elnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy telepítsenek rendes, füves dobósávot a pályára, a kérés pedig meghallgatásra is talált: az elnök ott helyben kiadta az erre irányuló rendelkezéseket, sőt, azt is meghagyta, hogy az egész országban ezentúl ne játszhassanak tesztet szőnyeges sávokon.
Az NSK-ban Pakisztán egészen 2000-ig, 34 teszten keresztül veretlen maradt, és akkor is csak egy olyan mérkőzésen kaptak ki Angliától, ahol nagy vitákat kavart a jamaikai játékvezető, Steve Bucknor döntése: utolsó nap, amikor az angolok kergettek a negyedik játékrészben, egészen sötétedés utánig hagyta, hogy folytatódjon a meccs, pedig a világítás igen gyenge volt. Vannak, akik úgy írták le a helyzetet, hogy a sötétben a pakisztáni mezőnyjátékosok a külső pályán annyira nem láttak, hogy az egyik irányba szaladtak, miközben a labda a másik irányba ment.
A stadionhoz köthető érdekes rekord, hogy egy 1956-os teszten az első nap mindössze 95 futás született összesen, pedig nem állt a játék.
A lista az 1877-2023 közötti időszakra (147 év) nézve teljes, az idei évből pedig legfeljebb csak a legfrissebbek hiányozhatnak esetleg.
Mérkőzés | Dátum | 1. csapat | 2. csapat | Eredmény | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|---|
400. teszt | 1955-02-26 – 1955-03-01 | Pakisztán | India | Döntetlen | |
413. teszt | 1955-10-13 – 1955-10-17 | Új-Zéland | Pakisztán | Pakisztán nyert 1 játékrésszel és 1 futással | |
430. teszt | 1956-10-11 – 1956-10-17 | Ausztrália | Pakisztán | Pakisztán nyert 9 kapuval | |
469. teszt | 1959-02-20 – 1959-02-25 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 10 kapuval | |
481. teszt | 1959-12-04 – 1959-12-09 | Pakisztán | Ausztrália | Döntetlen | Dwight Eisenhower személyében először jelent meg amerikai elnök egy krikett-tesztmérkőzésen: ez volt az a mérkőzés. |
522. teszt | 1962-02-02 – 1962-02-07 | Pakisztán | Anglia | Döntetlen | |
569. teszt | 1964-10-24 – 1964-10-29 | Pakisztán | Ausztrália | Döntetlen | |
587. teszt | 1965-04-09 – 1965-04-14 | Új-Zéland | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
650. teszt | 1969-03-06 – 1969-03-10 | Anglia | Pakisztán | Döntetlen | |
662. teszt | 1969-10-24 – 1969-10-27 | Pakisztán | Új-Zéland | Döntetlen | |
719. teszt | 1973-03-24 – 1973-03-29 | Pakisztán | Anglia | Döntetlen | |
759. teszt | 1975-03-01 – 1975-03-06 | Pakisztán | Karib-térség | Döntetlen | |
784. teszt | 1976-10-30 – 1976-11-04 | Pakisztán | Új-Zéland | Döntetlen | |
815. teszt | 1978-01-18 – 1978-01-23 | Anglia | Pakisztán | Döntetlen | |
833. teszt | 1978-11-14 – 1978-11-19 | India | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
876. teszt | 1980-02-27 – 1980-03-02 | Ausztrália | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
93. ENN | 1980-11-21 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 4 kapuval | |
890. teszt | 1980-12-22 – 1980-12-27 | Pakisztán | Karib-térség | Döntetlen | |
923. teszt | 1982-03-05 – 1982-03-10 | Pakisztán | Srí Lanka | Pakisztán nyert 204 futással | |
149. ENN | 1982-03-12 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
151. ENN | 1982-03-31 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 5 kapuval | |
935. teszt | 1982-09-22 – 1982-09-27 | Ausztrália | Pakisztán | Pakisztán nyert 9 kapuval | |
161. ENN | 1982-10-22 | Pakisztán | Ausztrália | Nincs eredmény | |
942. teszt | 1982-12-23 – 1982-12-27 | India | Pakisztán | Pakisztán nyert 1 játékrésszel és 86 futással | |
172. ENN | 1983-01-21 | India | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
948. teszt | 1983-01-30 – 1983-02-04 | India | Pakisztán | Döntetlen | |
978. teszt | 1984-03-02 – 1984-03-06 | Anglia | Pakisztán | Pakisztán nyert 3 kapuval | |
256. ENN | 1984-03-26 | Pakisztán | Anglia | Anglia nyert 6 kapuval | |
1003. teszt | 1984-12-10 – 1984-12-15 | Pakisztán | Új-Zéland | Döntetlen | |
1028. teszt | 1985-11-07 – 1985-11-11 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 10 kapuval | |
346. ENN | 1985-12-06 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 8 kapuval | |
1058. teszt | 1986-11-20 – 1986-11-25 | Karib-térség | Pakisztán | Döntetlen | |
457. ENN | 1987-10-13 | Karib-térség | Srí Lanka | A Karib-térség nyert 191 futással | |
463. ENN | 1987-10-20 | Anglia | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
473. ENN | 1987-10-30 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 28 futással | |
479. ENN | 1987-11-20 | Anglia | Pakisztán | Anglia nyert 23 futással | |
1086. teszt | 1987-12-16 – 1987-12-21 | Anglia | Pakisztán | Döntetlen | |
1104. teszt | 1988-09-15 – 1988-09-20 | Pakisztán | Ausztrália | Pakisztán nyert 1 játékrésszel és 188 futással | |
1127. teszt | 1989-11-15 – 1989-11-20 | Pakisztán | India | Döntetlen | |
594. ENN | 1989-12-20 | Pakisztán | India | Nincs eredmény | |
1151. teszt | 1990-10-10 – 1990-10-15 | Új-Zéland | Pakisztán | Pakisztán nyert 1 játékrésszel és 43 futással | |
639. ENN | 1990-11-09 | Pakisztán | Karib-térség | Pakisztán nyert 6 futással | |
1154. teszt | 1990-11-15 – 1990-11-20 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
689. ENN | 1991-11-20 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 24 futással | |
704. ENN | 1992-01-13 | Pakisztán | Srí Lanka | Pakisztán nyert 29 futással | |
867. ENN | 1993-12-24 | Zimbabwe | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
1268. teszt | 1994-09-28 – 1994-10-02 | Ausztrália | Pakisztán | Pakisztán nyert 1 kapuval | |
930. ENN | 1994-10-16 | Dél-Afrika | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
1067. ENN | 1996-02-29 | Pakisztán | Dél-Afrika | Dél-Afrika nyert 5 kapuval | |
1071. ENN | 1996-03-03 | Anglia | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
1079. ENN | 1996-03-11 | Karib-térség | Dél-Afrika | A Karib-térség nyert 19 futással | |
1150. ENN | 1996-12-08 | Pakisztán | Új-Zéland | Új-Zéland nyert 7 kapuval | |
1234. ENN | 1997-09-30 | Pakisztán | India | India nyert 4 kapuval | |
1391. teszt | 1997-12-06 – 1997-12-09 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 10 kapuval | |
1427. teszt | 1998-10-22 – 1998-10-26 | Ausztrália | Pakisztán | Döntetlen | |
1365. ENN | 1998-11-06 | Ausztrália | Pakisztán | Ausztrália nyert 86 futással | |
1559. ENN | 2000-02-13 | Srí Lanka | Pakisztán | Srí Lanka nyert 29 futással | |
1489. teszt | 2000-03-12 – 2000-03-15 | Pakisztán | Srí Lanka | Pakisztán nyert 222 futással | |
1645. ENN | 2000-10-24 | Pakisztán | Anglia | Anglia nyert 5 kapuval | |
1521. teszt | 2000-12-07 – 2000-12-11 | Pakisztán | Anglia | Anglia nyert 6 kapuval | |
363. ENN | 2001-04-09 | Hollandia | Pakisztán | Pakisztán nyert 1 kapuval | |
364. ENN | 2001-04-11 | Hollandia | Pakisztán | Pakisztán nyert 4 kapuval | |
365. ENN | 2001-04-12 | Hollandia | Pakisztán | Pakisztán nyert 2 kapuval | |
366. ENN | 2001-04-14 | Hollandia | Pakisztán | Pakisztán nyert 5 kapuval | |
367. ENN | 2001-04-16 | Hollandia | Pakisztán | Hollandia nyert 57 futással | |
368. ENN | 2001-04-18 | Pakisztán | Hollandia | Hollandia nyert 6 kapuval | |
369. ENN | 2001-04-21 | Hollandia | Pakisztán | Hollandia nyert 19 futással | |
1833. ENN | 2002-04-21 | Pakisztán | Új-Zéland | Pakisztán nyert 153 futással | |
1655. teszt | 2003-08-20 – 2003-08-24 | Banglades | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
2045. ENN | 2003-09-21 | Pakisztán | Banglades | Pakisztán nyert 58 futással | |
2112. ENN | 2004-03-13 | India | Pakisztán | India nyert 5 futással | |
122. teszt | 2004-03-15 – 2004-03-18 | Pakisztán | Karib-térség | Döntetlen | |
476. ENN | 2004-03-21 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 7 kapuval | |
2185. ENN | 2004-10-06 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
1719. teszt | 2004-10-28 – 2004-11-01 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 6 kapuval | |
2306. ENN | 2005-12-15 | Pakisztán | Anglia | Pakisztán nyert 165 futással | |
552. ENN | 2005-12-28 | Srí Lanka | Pakisztán | Srí Lanka nyert 14 futással | |
554. ENN | 2005-12-30 | India | Pakisztán | India nyert 193 futással | |
555. ENN | 2005-12-31 | Srí Lanka | Pakisztán | Srí Lanka nyert 30 futással | |
557. ENN | 2006-01-02 | Pakisztán | India | India nyert 10 kapuval | |
558. ENN | 2006-01-04 | India | Srí Lanka | India nyert 97 futással | |
1783. teszt | 2006-01-29 – 2006-02-01 | Pakisztán | India | Pakisztán nyert 341 futással | |
2333. ENN | 2006-02-19 | Pakisztán | India | India nyert 8 kapuval | |
1818. teszt | 2006-11-27 – 2006-12-01 | Pakisztán | Karib-térség | Pakisztán nyert 199 futással | |
2466. ENN | 2006-12-16 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
1843. teszt | 2007-10-01 – 2007-10-05 | Dél-Afrika | Pakisztán | Dél-Afrika nyert 160 futással | |
2662. ENN | 2008-01-21 | Pakisztán | Zimbabwe | Pakisztán nyert 104 futással | |
2703. ENN | 2008-04-19 | Pakisztán | Banglades | Pakisztán nyert 150 futással | |
55. NH20 | 2008-04-20 | Pakisztán | Banglades | Pakisztán nyert 102 futással | |
2712. ENN | 2008-06-24 | Pakisztán | Hongkong | Pakisztán nyert 155 futással | |
2716. ENN | 2008-06-25 | India | Hongkong | India nyert 256 futással | |
2717. ENN | 2008-06-26 | Pakisztán | India | India nyert 6 kapuval | |
2721. ENN | 2008-06-28 | Banglades | India | India nyert 7 kapuval | |
2723. ENN | 2008-06-29 | Srí Lanka | Pakisztán | Srí Lanka nyert 64 futással | |
2726. ENN | 2008-06-30 | Srí Lanka | Banglades | Srí Lanka nyert 158 futással | |
2730. ENN | 2008-07-02 | India | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
2732. ENN | 2008-07-03 | Srí Lanka | India | India nyert 6 kapuval | |
2733. ENN | 2008-07-04 | Banglades | Pakisztán | Pakisztán nyert 10 kapuval | |
2735. ENN | 2008-07-06 | Srí Lanka | India | Srí Lanka nyert 100 futással | |
2798. ENN | 2009-01-20 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
2800. ENN | 2009-01-21 | Srí Lanka | Pakisztán | Srí Lanka nyert 129 futással | |
1909. teszt | 2009-02-21 – 2009-02-25 | Srí Lanka | Pakisztán | Döntetlen | |
663. NH20 | 2018-04-01 | Pakisztán | Karib-térség | Pakisztán nyert 143 futással | |
664. NH20 | 2018-04-02 | Pakisztán | Karib-térség | Pakisztán nyert 82 futással | |
665. NH20 | 2018-04-03 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
4211. ENN | 2019-09-30 | Pakisztán | Srí Lanka | Pakisztán nyert 67 futással | |
4212. ENN | 2019-10-02 | Srí Lanka | Pakisztán | Pakisztán nyert 5 kapuval | |
2375. teszt | 2019-12-19 – 2019-12-23 | Pakisztán | Srí Lanka | Pakisztán nyert 263 futással | |
2406. teszt | 2021-01-26 – 2021-01-29 | Dél-Afrika | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
1223. ENN | 2021-11-08 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 45 futással | |
1225. ENN | 2021-11-11 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 37 futással | |
1227. ENN | 2021-11-14 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 6 kapuval | |
1448. NH20 | 2021-12-13 | Pakisztán | Karib-térség | Pakisztán nyert 63 futással | |
1449. NH20 | 2021-12-14 | Pakisztán | Karib-térség | Pakisztán nyert 9 futással | |
1450. NH20 | 2021-12-16 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
2455. teszt | 2022-03-12 – 2022-03-16 | Ausztrália | Pakisztán | Döntetlen | |
1789. NH20 | 2022-09-20 | Pakisztán | Anglia | Anglia nyert 6 kapuval | |
1802. NH20 | 2022-09-22 | Anglia | Pakisztán | Pakisztán nyert 10 kapuval | |
1795. NH20 | 2022-09-23 | Anglia | Pakisztán | Anglia nyert 63 futással | |
1798. NH20 | 2022-09-25 | Pakisztán | Anglia | Pakisztán nyert 3 futással | |
2483. teszt | 2022-12-17 – 2022-12-20 | Pakisztán | Anglia | Anglia nyert 8 kapuval | |
2486. teszt | 2022-12-26 – 2022-12-30 | Pakisztán | Új-Zéland | Döntetlen | |
2487. teszt | 2023-01-02 – 2023-01-06 | Új-Zéland | Pakisztán | Döntetlen | |
4500. ENN | 2023-01-09 | Új-Zéland | Pakisztán | Pakisztán nyert 6 kapuval | |
4502. ENN | 2023-01-11 | Új-Zéland | Pakisztán | Új-Zéland nyert 79 futással | |
4504. ENN | 2023-01-13 | Pakisztán | Új-Zéland | Új-Zéland nyert 2 kapuval | |
4573. ENN | 2023-05-03 | Pakisztán | Új-Zéland | Pakisztán nyert 26 futással | |
4574. ENN | 2023-05-05 | Pakisztán | Új-Zéland | Pakisztán nyert 102 futással | |
4575. ENN | 2023-05-07 | Új-Zéland | Pakisztán | Új-Zéland nyert 47 futással | |
1575. NH20 | 2023-09-01 | Dél-Afrika | Pakisztán | Pakisztán nyert 5 kapuval | |
1592. NH20 | 2023-09-03 | Dél-Afrika | Pakisztán | Pakisztán nyert 7 kapuval | |
1603. NH20 | 2023-09-04 | Pakisztán | Dél-Afrika | Pakisztán nyert 6 futással | |
1333. ENN | 2023-09-08 | Dél-Afrika | Pakisztán | Dél-Afrika nyert 127 futással | |
1335. ENN | 2023-09-11 | Pakisztán | Dél-Afrika | Dél-Afrika nyert 6 kapuval | |
1337. ENN | 2023-09-14 | Dél-Afrika | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
1381. ENN | 2024-04-18 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 113 futással | |
1382. ENN | 2024-04-21 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 2 kapuval | |
1383. ENN | 2024-04-23 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 88 futással | |
1850. NH20 | 2024-04-26 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 1 futással | |
1856. NH20 | 2024-04-28 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 7 kapuval | |
1862. NH20 | 2024-04-30 | Karib-térség | Pakisztán | A Karib-térség nyert 2 futással | |
1868. NH20 | 2024-05-02 | Karib-térség | Pakisztán | Pakisztán nyert 8 kapuval | |
1871. NH20 | 2024-05-03 | Pakisztán | Karib-térség | A Karib-térség nyert 8 kapuval |