India lezárta a játékrészét a 3. napon, és már majdnem a meccset is

2024. szeptember 21. – Szerző: Krikettgalaxis

Holnap minden bizonnyal véget ér az India és Banglades közötti első teszt, miután ma India több mint 500-as előny birtokában lezárta a 3. játékrészt, a negyedikben pedig már 4 bengáli ütőst kiejtettek.

Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)Újdelhi egyik nevezetessége, a hatalmas India-kapu (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Tegnapi hírünk végefelé megemlítettük, hogy Subman Gilre ráfért volna a bizonyítás, és ő jól is indul el ebbe az irányba a nap végén, hiszen lefújáskor már 33 futása volt. Vele együtt Risabh Pant volt bent a pályán, India pedig 23 játszma után 81/3-ra állt a harmadik játékrészben, ami összesítésben 308 futásos vezetést jelentett.

Nem sokkal a mai kezdés előtt, reggel volt egy kis zápor, de emiatt nem történt késés: 9:30-kor rendben el tudott indulni a játék. Az ég viszont még borult volt, ami talán adhatott reményt a bengáliaknak egy jó kezdésre – igaz, a labda már egyáltalán nem volt új, márpedig eddig nekik mindig az új labdával ment jobban a dobás. Valamikor a 27. játszmában megjelent egy érdekes kimutatás: az első napi 1,3 fokos varratos kitérülés mára 0,4 fokra csökkent! Ez igazán nem sok jót ígért a bangladesi gyors dobóknak, ennek ellenére az egyik sávvégről most is Hászán Máhmud dobott. De úgy tűnt, a pörgetők sem fognak ki Indián: a 30. játszmában például Gil két hatost is ütött Mehedí Hászán Mirádzs ellen, nem mellesleg megszerezve ezzel az 50-esét. De ami még félelmetesebb lehetett Banglades számára, az az, hogy annak ellenére, hogy egyáltalán nem mondhattuk, hogy rosszul dobnak, az indiai ütősök képtelenek voltak hibázni: talán a 34.5 volt az első mai dobás, amikor valami nem pont úgy sikerült, ahogy az ütősök tervezték – de problémájuk ebből sem lett. Nádzsmul Hoszen Sánta, a bangladesi kapitány többször is kérte a játékvezetőt, hogy vizsgálja meg és cserélje ki a labdát, mert szerinte nem jó: talán azért, mert mostanában több példát láttunk arra, hogy (mondjuk az angoloknak) egy-egy ilyen labdacsere szerencsét hozott – ám a bírók elégedettek voltak a mostani labdával. És az ütősök is, mert továbbra is magabiztosan haladtak, a 44. játszmában Pant is megszerezte az 50-est, a 47-edikben pedig a társulás érte el az összesített 100-at. A következő játszmában India előnye már 400-ra duzzadt, a két ütős pedig már az egyéni százast irányozhatta meg. Rövidesen Pant ellen kínálkozott egy elkapási lehetőség, miután (végre?) az ütős hibázott egyet, és magasra felütötte a labdát, de Hoszen Sánta elejtette... Az 51. játszma végén tartották meg az ebédet, 205/3-as állásnál: ekkor mindkét ütős már 80 fölött járt.

India ekkor már valószínűleg a játékrész lezárását mérlegelhette, hiszen valamennyi esőt mindkét hátralevő napra jósoltak. De egyelőre nem jött a lezárás, talán az ütősök százasaira, talán az 500-as vezetésre vártak még. Egy biztos: Pant százasára nem kellett sokat várniuk, mert a szünet után 3 játszmában 3 határt is ütött, majd egy duplával bebiztosította a háromjegyű eredményt. Azonban ezek után is alig telt el idő, míg az ütős a saját agresszivitásának áldozata lett: Hászán Mirádzs ellen ugyanis elrontott egy nagynak szánt ütést, és csak a dobó felé tudta visszaütni, aki köszönte szépen és elkapta. Gil viszont nem esett ki, hanem a 60. játszmában ő is elérte a százast – ezek után pedig már látható mozgolódás támadt az indiai táborban, sejthető volt, hogy közeleg a lezárás. Ez pedig a 64. játszma után, 287/4-nél meg is történt: Gil 119-neskivel zárt, és ne feledkezzünk meg Kannaur Lokes Ráhulról sem, aki Pant után jött be: ő tőle igen szokatlan módon, 100 fölötti aránnyal ütve szerzett 22 hasznos kis futást ez alatt a rövid idő alatt.

Bangladesnek tehát nagyjából két és fél napja, valamint 10 kapuja volt arra, hogy 515 futást szerezzen. Ami eléggé a lehetetlent súrolta... és még ha lesz is eső, akkor sem az időből volt nekik kevés. Ennek ellenére nem féltek ők sem támadó stílusú ütőjátékot előadni: legalábbis Dzsákir Hászán és Szádmán Iszlám egészen szép számmal jelentkezett be határütésekkel. Az első 7 játszma után, amikor még csak sebes dobók próbálkoztak ellenük, már 38/0-n álltak, és bár utána, amikor részben már pörgető dobásokat is láttunk, lecsökkent a sebességük, de a 13. játszma végéig, azaz teaszünetig 56/0-ra jöttek föl. Kicsit váratlan eredmény, de a semleges szurkolók szeme bizonyára felcsillant!

Azonban a világszínvonalú indiai dobójátéknak ez a társulás sem tudott túl sokáig ellenállni. Szünet után, a 17. játszmában Dzsaszprít Bumráh dobásából Hászán elrontott egy hajtást, az árok felé élezte, ahol Jasaszví Dzsájszvál elvetődve, egy kézzel elkapta a labdát. Nem sokkal tovább jutott nála Iszlám sem: vele Ravicsandran Asvin végzett, amikor 35-ön állt. A 26. játszmából kezdve jött el az az időszak, amikor már mindkét sávvégről lassú dobások érkeztek: ez és talán a 13-as szerencsétlen szám okozta a 4. és az 5. rendű ütős, Maminul Hak és Musfikur Rahim vesztét is, ugyanis mindkettejüket Ravicsandran ejtette ki, amikor éppen 13 pontjuk volt. De közben azért ott volt a pályán még a 3. rendű Hoszen Sánta, aki ráadásul a 36. játszmában egy hatossal még az 50-est is elérte, és ezúttal Szákib ál-Hászán is elég stabilnak tűnt. A 38. játszma során azonban, 16:16-kor a bírók leállították a játékot, mert túl sötétet érzékelt a műszerük. Ezt a játszmát egyébként éppen a sebes dobó, Mohammad Szirádzs kezdte el, ami azért érdekes, mert ilyenkor, amikor túl sötét van, pörgető dobások még megengedettek szoktak lenni. Éppen két hete történt az a világsajtót bejárt eset az Anglia–Srí Lanka teszten, hogy Chris Woakes játszmája közben ugyanígy megállították a bírók a játékot, és a gyenge fény miatt csak lassú dobásokat engedélyeztek – így Woakes, a sebes dobó, láss csodát, négy pörgetést volt kénytelen elereszteni! Most, talán viccesen erre a jelenetre utalva Szirádzs is olyan mozdulatokat utánzott, mintha pörgetni akarna – de valójában esze ágában sem volt ezt élesben megtenni. Pár perc várakozás után úgy a játékvezetők úgy döntöttek, már inkább teljesen befejezik a napot. Banglades egyébként 158/4-re állt, ami még mindig 357 futásos hátrányt jelent nekik.


Alapból nem látható kép
×