Élre állt és már valószínűleg ott is marad a GAW

2024. szeptember 28. – Szerző: Krikettgalaxis

Újabb győzelmével listavezetővé lépett elő a CPL-ben a Guyana Amazon Warriors, miután egy jó nagy eredményt megvédve legyőzte a Saint Lucia Kingst. Most már csak akkor mozdulhatnak el az első helyről, ha utolsó mérkőzésükön igen nagy különbséggel kikapnak a Trinbagótól.

A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)

A kép szerzője: Bill Cameron (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Itt vagyunk már az utolsó előtti CPL-csoportmeccsnél, amely egyben a Saint Lucia utolsója is – de a Warriorsnak lesz még egy. Egyértelműen a két legjobb formában levő csapatról van szó idén: nem csak pontszámuk magas, de az általuk mutatott játék eddigi színvonala is az volt. Már ez előtt a találkozó előtt sejteni lehetett, hogy jó eséllyel ők játsszák majd az első elődöntőt is egymás ellen.

A pályától nem lehetett tudni, mi várható: itt, Providence-ben az első néhány meccsen az alacsony pontszámok voltak jellemzők, de legutóbb például már egy 200 fölötti eredményt is láttunk. Mindenesetre a Guyana a pénzfeldobás során ma az ütést választotta. Mindkét csapat ugyanabban az összeállításban lépett pályára, mint az előző mérkőzésükön. És hogy mindenki tisztában legyen vele, miért harcol már így a véghajrában: a stadionban kiállították a CPL trófeáját is!

A két nyitó ütős ezúttal Rahmánulláh Gurbáz és Ázam Hán volt, akik mindketten igen szépen rajtoltak, de mindketten még az erőfölényben búcsúztak – mindketten éppen 26 futással, a különbség csak az volt, hogy Hán ezt 11 dobásból érte el, míg Gurbáz 22-ből. A kapukat egyébként Núr Ahmad és David Wiese szerezte – vagyis eddig nem sok szerepet játszottak a karibi játékosok ma. De aztán már az erőfölény utolsó labdájával Shimron Hetmyer nézett szembe, aki 4-esre is ütötte azt (így az erőfölény 57/2-vel zárult), majd ő és Shai Hope tett róla, hogy most már a karibiakról szóljon a nap. 10 játszma után 90/2-n állt a csapat nekik köszönhetően, és bár Ackeem Auguste a 10. és a 12. játszmában is elejtett egy-egy elkapást Hope ellen (az első nehéz lett volna, a második könnyű), végül mindkét ütős 50 fölé jutott. Először Hetmyer, de ő volt az is, aki először kiesett kettejük közül. A végén Romario Shepherd is hozzátett egy gyors 20-at, így valószínűleg az Amazon Warriors nem bánta azt sem, hogy a haláljátszmák során több ütősük is alacsony pontszámmal esett ki: így is 207-ig meneteltek el.

A Saint Lucia játékrésze érdekesre, nagyon egyenetlenre sikeredett: volt Faf du Plessis, és voltak a többiek. Igaz, az első játszmában a CPL-történelem legeredményesebb ütőse, Johnson Charles gyűjtött be 10 futást, Du Plessis pedig csak 1-et, de utána Charles az égbe ütött egy labdát, amit persze elkaptak, a 6. játszmában pedig a Charleshoz hasonlóan 12-n álló Auguste is kiesett, ő meg egy élezésből. Az erőfölény így is a vendégek számára igen jól, 63/2-re végződött, köszönhetően elsősorban Du Plessisnek, aki közben egyébként már 33-ra jött föl. De ez még semmi. Innentől a félidő feléig senki nem ütött egyetlen határt sem, viszont három ember kiesett – de egyik sem a dél-afrikai volt, így a 10 játszma utáni 77/5-nél neki 43-ja volt, a következő játszmában pedig máris 50-esnél tartott. Aztán kiesett még David Wiese is, aztán kiesett még Shadrak Descarte is (utóbbi egy igen bizarr módon, sajátkapu-döntéssel, miután annyit lépdelt hátrafelé, hogy nekiment a saját kapujának!) – Du Plessis viszont maradt és maradt. De ő egymaga is kevés volt: a szükséges pontarány folyamatosan kúszott, majd szárnyalt felfelé – így hiába ütött Du Plessis például újabb 3 hatost az utolsó játszmában, és hiába zárt 92-neskivel, csapata így is nagy, 35 futásos vereséget könyvelhetett el.

Így tehát mindkét mai résztvevőnk 14 ponttal áll a tabella első két helyén, jobb NFA-ja miatt a GAW az elsőn. Őket a Trinidad és Tobago követi, akik egy, az utolsó csoportmeccsen elért esetleges Guyana elleni győzelemmel szintén 14-re jönnének föl: csakhogy nekik 0,09 az NFA-juk, míg a Saint Luciának 0,67 (a Guyanáé pedig 1,31), így valami nagyon elsöprő győzelemre lenne szükségük, hogy kiszorítsák ezen két csapat valamelyikét az első elődöntőből...


Alapból nem látható kép
×