Szoros meccsen előzött a Sixers, bajban az Adelaide

2025. január 15. – Szerző: Krikettgalaxis

Érdekes mérkőzés zajlott ma a BBL-ben: ide-oda hullámzott, és nem igazán tudott egyik csapat sem ellépni. Végül az utolsó előtti dobásból dőlt el, hogy a Sydney Sixersé lesz a két pont, amivel visszaléptek az első helyre, míg a vesztes Adelaide Strikers most már csak a többi eredmény alakulásában bízhat.

Sydney-i látkép (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A Sydney Sixers már korábban bebiztosította a helyét a rájátszásban, ezt tudjuk. De még semmi sem dőlt el azzal kapcsolatban, hogy a tabella jelenlegi utolsó 5 helyezettje közül melyik lesz az az egy, amelyik végül a negyedik, szintén továbbjutó helyen végez. Sőt, még akkor sem dőlt volna el, ha ma az Adelaide vereséget szenved – bár akkor a kékek helyzete jócskán megnehezedett volna, és több más eredménynek is teljesülnie kellett volna majd a jövőben, hogy befuthassanak negyediknek.

A Strikers kettőt cserélt a múltkor elsöprő győzelmet arató csapatán: Liam Haskett és a kirobbanó formában levő, de kisebb combsérülést szenvedett Chris Lynn helyére Henry Thornton és az olasz válogatott BBL-debütáns, Harry Manenti került be. Hasonlóan cselekedett a vendég Sixers is – két csere, és az egyik ember újonc: itt Kurtis Patterson és Joel Davies került ki, míg Lachlan Shaw és a fiatal angliai dobó, Jafer Chohan, a játékosbörze egyik nagy meglepetése került be. Érdekesség, hogy Harry Manenti bátyja, Ben Manenti éppen a Sixers bő keretének tagja (ma nem játszott), bár tavaly még ő is Strikerses volt. A kezdés előtt pedig, annak ellenére, hogy az ellenfél tagja, mégis ő adta át ünnepélyesen a debütálásért járó sapkát öccsének! Az egész BBL egy nagy család... – mondhatnánk közhelyesen.

A Sixersnek sokadszor kedvezett a szerencse az ütőfeldobáskor, így tudták megint a dobást választani. A múltkor látott hiperagresszív adelaide-i ütőjátéknak azonban ma nem sok nyoma volt: talán főleg azért, mert a múltkor 100 fölé jutó Matt Short már az első játszmában felgyertyázott egy Jack Edwards-labdát, amiből, hiába fújta meg a szél, nehezítve a mezőnyjátékos dolgát, elkapás lett. Igaz, hogy ezek után Alex Carey és D’Arcy Short néhány négyes segítségével kezdett begyorsulni, de az 5., Todd Murhpy által dobott játszma mindkettejük végét elhozta. A következő társulás, Alex Ross és Ollie Pope pedig sehogyan sem tudott gyorsítani: a félidő feléig Pope csak két határt tudott szerezni (és azok is csak 4-esek voltak), míg Ross egyet sem, így az állás 10 játszma után 65/3 volt. Bár az alacsony pontszámhoz nem csak az ütőjátékosok gyengélkedése, de időnként a kiváló mezőnyjáték is hozzájárult: a 11. játszma elején például Shaw nagyon látványosan mentett szimplára egy, a határhoz vészesen közelítő labdát. A 12. játszmától a kékek kikérték a választható erőfölényt – az pedig végre meghozta nekik a várva várt áttörést: az első játszmájából 17, a másodikból pedig 14 futás sikerült nekik, így az ezek után látott 103/3 már sokkal biztatóbban nézett ki. Sőt, ezek után 3 teljes játszma jött, amikor egyetlen nullást sem láttunk, Pope pedig időközben az 50-est is teljesítette. Viszont a 17. játszma ismét a rózsaszíneké lett: Edwards ellen most már jött egy pöttyös labda is, aztán pedig Pope is kiesett, így a meccs hullámzása folytatódott. Ahogy a legvégén is: ekkor még láttunk több hatost is (többek között Manentitől is), de egy újabb látványos mezőnymunkát is Shaw-tól, aki egy szép vetődés után kapta el a 48-nál járó Rosst – végül pedig a 20. játszmában egy extrával együtt 21 futást Jamie Overton részéről. Mindent összesítve az Adelaide 182-n zárt.

Nehéz volt megmondani, ez jó pontszám-e addig, amíg az ellenfél nem ütött. De ahogy lassacskán elkezdődött a második játékrész, egyre inkább úgy tűnt, nem is biztos, hogy elég lesz a 182. Igaz, hogy Josh Philippe hamar kiesett, de utána a másik nyitó, Steven Smith, aki múltkor igazán nagyot alakított, most is belekezdett valami hasonlóba: az erőfölény végén már 34 futása volt 16 labdából. Viszont elképzelhető, hogy túlzott nagyravágyása okozta ekkori társa, Jack Edwards vesztét, ugyanis a 6. játszma végén, miután Edwards ütéséből lefutottak egy szimplát, Smith sürgetett egy másodikat is, – talán azért, hogy a következő játszma elején máris ő legyen soron – viszont ez a második nem fért bele, és a mélységből Brendan Doggett szépen ledobta Edwards kapuját. Ez pedig visszavetette az egész csapatot: a pontszerzés lelassult, és igaz, hogy Smithnek meglett az 50-es a 8. játszma végén, de a 10. játszmában a rövid hármashoz élezett egy Overton-labdát, így pedig újra nyílttá vált a meccs. Ugyanezen játszma végén a bíró LKE-t is ítélt Jordan Silk ellen, amit videózás után sem vontak vissza, egy dobással később pedig Lloyd Pope dobásából is LKE született Moisés Henriques ellen: 92/5. Most Ben Dwarshuison és Lachlan Shaw-n lett volna a sor, hogy innen valahogy elérjék a célt, de ők nem tudtak felnőni a feladathoz: játszmáról játszmára (az erőfölényes időszak első felének kivételével) növekedett a szükséges pontarány, majd mindketten ki is estek. A végére kezdett úgy érződni, az első félidő utolsó játszmája lehet a döntő, amikor Sean Abbott dobásaiból az a 21 futás gyűlt össze – most viszont a második félidő végén itt volt a lehetőség, hogy Abbott ütősként helyrehozza a csorbát. Amint beállt, egy 4-essel is kezdett, sőt, végül valóban ő lett az, aki egy megmaradó dobással bevitte a győztes pontot a Sixers számára!

Ezzel a rózsaszínek följöttek az első helyre, míg a Strikers maradt a hatodik – és mint az elején utaltunk rá, rendkívül nehéz, de még nem lehetetlen helyzetbe került a továbbjutást illetően.