Magasan fejezte be a hullámzást a Sunrisers

2025. február 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Sok olyan csapatot szoktunk látni, akiknek föl-le hullámzik a teljesítménye, de ekkora amplitúdója talán csak a Sunrisers Eastern Cape hullámzásának van: óriási győzelmek és óriási vereségek váltogatták egymást náluk. Az utolsó csoportmeccsükön például egy nagy különbségű győzelemben volt részük, a Paarl Royals ellen – bár sokáig nem így nézett ki.

Gqeberha belvárosa a városházával (illusztráció)Gqeberha belvárosa a városházával (illusztráció)

A kép szerzője: Leo za1 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

A szinte pont egyszerre zajló SA20 és ILT20 közül utóbbi jóval szerencsésebben alakult: ott még a csoportkör utolsó meccsei is sok izgalmat hordoznak, míg itt, az SA20-ban 3 mérkőzéssel a vége előtt minden eldőlt, ami a továbbjutást illeti, még az is, hogy ki lesz az első elődöntő és ki a végselejtező résztvevője. De azért nem mondhatjuk, hogy az utolsó meccsek unalomba fulladtak volna – elvégre a világ legcsodásabb sportjáról, krikettről van szó!

A három tét nélküli meccs közül az elsőn a Sunrisers fogadta Gqeberhában azt a Royalst, amelyik, amíg még éles volt a helyzet, majdnem mindenkit letarolt, de legutóbb, amikor már biztos volt az elődöntőjük, beleszaladtak egy vereségbe.

A narancsok kettőt változtattak a legutoljára tőlük látott csapaton: kihagyták Andile Simelanét és Simon Harmert, helyükre pedig Jordan Hermann és Ottniel Baartman került vissza. A vendégeknél nagyobb érdekességek is voltak: például maga a szám, hogy hány cserét hajtottak végre, ugyanis 5-öt. A kimaradó emberek Sam Hain, Keith Dudgeon, Dines Kártik, Dayyaan Galiem és Kwena Maphaka voltak, akik bekerültek, azok pedig nem voltak mások, mint Dunit Vellálagé, Andile Phehlukwayo, Ésán Málinga, az SA20-as újonc ütős, Dewan Marais, valamint az a Mitchell Owen, aki hétfőn szinte egy személyben nyerte meg a BBL-döntőt a Hobart Hurricanesnek – és ma kezdte meg SA20-as pályafutását.

A Sunrisers az ütést választotta: úgy gondolták, hogy mivel nappali meccs, így a talaj le fog lassulni az idő előrehaladtával. Nyitóik, Tony de Zorzi és David Bedingham játéka azonban azt jelezte, mintha már most, az elején sem lenne ütősparadicsom ez a sáv: még összeszedtek valahogy egy-egy négyest, de aztán De Zorzi elrontott egy nyesést Bjorn Fortuin ellen, és a hátsó csúcsról induló mezőnyjátékos el tudta kapni. Jordan Hermann aztán egy 6–4–4-gyel nyugtatta meg a csapatot, de ez a stílus nem folytatódott tovább, sőt, az 5. játszmában Fortuin Bedinghammel is végzett, így az erőfölény 50/2-re végződött. Olajozottan ezek után sem ment a hazai gépezet, de azért gyűlögettek a pontok, és Tom Abell kiesése ellenére a félidő felénél látott 80/3 annyira azért nem volt rossz. Ráadásul Hermann továbbra is elemében volt: a következő játszmában újabb két négyessel jelentkezett, amivel már az 50-est is teljesítette – de miután előbb bíró szavával megúszott egy LKE-videót, utána hamarosan Málinga dobásából már elkapták. A most pályán levő Aiden Markramtól és Tristan Stubbstól nem lehetett tudni, mi várható, mert ahogy csapatuk, úgy ők is igen hullámzóak voltak eddig. Ma ebből az lett végül, hogy Markram olcsón kiesett, de Stubbs a végére nagyot alkotott. A 14. játszma végén még majdnem kifutották (Fortuin hajítása azonban nem sikerült a mezőnyből – fogta is a fejét), illetve a 19. játszmában Mitchell van Buuren elejtette őt, de a 20. játszmában egy 4–6–6–6-ot hozott össze, amivel legalább 148-ra mentette az időközben igencsak lelassult Sunriserst. Nem sok.

Nem sok, azonban a Royals rendesen elrontotta a maga erőfölényét, ami után már mégiscsak jónak nézett ki az a 148. Már az első játszmában Craig Overton ki tudta ejteni az egyik fő veszélyforrást, Lhuan-dre Pretoriust, majd a 2. játszmában Marco Jansen a másikat, Mitchell Owent – aki ezúttal tehát dobóként eredményesebb volt, mint ütősként, hiszen az első játékrészben (nem említettük külön, de) két kaput is szerzett. De ez még semmi, Overton tovább tarolt a 3. játszmában, végezve Van Buurennel és Maraisszal is, a következő játszmában pedig Vellálagé csinált meg nagyon rosszul egy kanalazást (egyáltalán minek próbálta meg? Ő tudja...), amiből szintén elkapás és Jansen-kapu lett – a következő két játszma pedig csak 3 futást eredményezett (és egy elszalasztott kifutási lehetőséget), így az erőfölény 25/5-re végződött. Hogy teljes összeomlás ne legyen belőle, azért arról Rubin Hermann és Phehlukwayo még gondoskodott: látványosan gyorsítva a félidő felére már 57/5-ig följöttek, majd még 2 négyest is beütöttek (amivel 49-es társulásuk 9 futással megdöntötte a Royals eddigi valaha volt legjobb 6. kapus társulásának eredményét) – de akkor Markram két egymás utáni dobása elhozta Phehlukwayo és Fortuin végét is: ezzel a 71/7-tel pedig teljesen reménytelenné vált a meccs a vendégeknek. Igazából a hátralevő rövid időből két dolgot érdemes kiemelni: az egyik Overton gyönyörű elkapása a 16. játszmában, amikor a zárt közép felé érkező labdáért jobb karjával kinyúlt, és lekapta vele a levegőből – a másik pedig az, hogy a Paarl 100 futással fogyott el, ami bőven azt jelentette, hogy a Sunrisers megkapta a pluszpontot. Vagyis: a csoportbeli 5 győzelmük közül 4 pluszpontos lett – miközben 5 vereségükből is 4 esetben pluszpontot kapott az ellenfél. Erre gondoltunk, amikor nagy amplitúdót említettünk a bevezetőben.


Alapból nem látható kép
×