Sir Frank Stanley Jackson nem csak egyszerű krikettező volt, hanem többek között a brit Konzervatív Párt elnöke, katona, Bengál kormányzója és az Indiai Birodalom Rendjének Nagy Lovagparancsnoka is.

Leedsben született, családjának 7. gyermekeként. Korának kiemelkedő tehetségű mindenes játékosa volt. Már gyerekként is látszott rajta, hogy igen jól üt, nem csoda, hogy miután felvették a londoni Harrow iskolába, három évig játszott az iskola krikettcsapatában, sőt, 1889-ben kapitánya is lett annak. 1888-ban, 18 éves korában sokan felkapták a fejüket, amikor 21+59 futásos és 11 kapus hozzájárulásával a híres Harrow–Eton összecsapáson 156 futásos győzelemhez segítette a Harrowot. Bár az első Eton elleni meccsen nem játszott jól, de apja (aki tagja volt Robert Gascoyne-Cecil, Salisbury 3. őrgrófjának kormányának) kitalált egy egyszerű, de hatásos ösztönző módszert: 1 font sterlinget ígért a fiúnak minden egyes szerzett kapuért, illetve 1 shillinget minden futásért. Később Cambridge-ben tanult, ahol természetesen szintén krikettezett: 1892-ben mind az ütési, mind a dobási átlaga neki volt a legjobb, sőt, csak az első osztályú meccseket tekintve 80 kapujával és 19 alatti átlagával a 3. legjobb volt az amatőr dobók között.

1893-ban a Cambridge–Oxford összecsapáson, amikor ő volt a kapitány, érdekes dolgot eszelt ki. Akkoriban a továbbjátszás még kötelező volt, amennyiben a második csapat egy bizonyos pontszámmal kevesebbet ért el az első két játékrész után, mint az első. Most is úgy alakult a helyzet, hogy az Oxford majdnem továbbjátszásra kényszerült, azonban Jackson valmiért (talán hogy a dobóikat ne fárasszák túl) nem akarta, hogy ez történjen: ezért még mielőtt vége lett volna a második játékrésznek, arra utasította dobóját, Cyril Wellst, hogy szándékosan dobjon széleseket, hogy így növeljék meg az Oxford pontszámát, és ne legyen továbbjátszás. Három évvel később Frank Mitchell ugyanezt a példát követte, de aztán akkora lett miatta az elégedetlenség, hogy végül megváltoztatták a krikett törvényeit: azóta már nem kötelező a továbbjátszás, csak ha az első csapat is kéri.

Jackson azonban nem csak ezt cselekedte 1893-ban Cambridge-ben, hanem folyamatosan jó krikett-teljesítményt is nyújtott, ami alapján még abban az évben bemutatkozhatott az angol tesztválogatottban is, ráadásul majdnem sikerült első játékrészében százast is szereznie. A második tesztjével kapcsolatban később azt mesélte: kapitányuk, W. G. Grace a meccs előtt azt mondta neki: A sok ütős között nem tudom, hova tegyelek. Bárhol jó lesz. Legyél akkor a hetedik. – Jacksonnak éppen a 7-es volt a szerencseszáma, mivel 7. gyerek volt a családban: ez most is bejött, mert itt szerezte meg első teszt-százasát.

1894-ben beválasztották az öt Wisden Év Krikettezője közé.

A Yorkshire megyei csapatában 1890-től 1907-ig játszott (több mint 10 000 futást és 500 kaput szerezve), de (néhány eseti kivételtől eltekintve) nem lehetett kapitány, mert ott volt egy másik nagy játékos, Martin Hawke, aki elvette előle ezt a lehetőséget. Az angol tesztválogatottban azonban már 1905-ben kapitány lett egy Hamvak-sorozat erejéig, ahol végül mind az öt meccsen veretlen maradt az ausztrálokkal szemben, ráadásul a 2 győzelem mellett azon a 3 meccsen, ami döntetlen lett, ott is jobban álltak az angolok. Jackson az öt alkalommal 492 futást és 13 kaput szerzett. Érdekesség, hogy az ausztrál kapitány, Joe Darling pontosan ugyanazon a napon született (1870. november 21.), mint ő.

Amellett, hogy az imént említett 5 tesztben mind az 5-ször megnyerte a pénzfeldobást, van egy másik történet is, ami a pénzfeldobással kapcsolatos. Ugyanezen a turnén, amikor Scarborough-ban játszottak egy 3-napos meccset az ausztrálokkal, a mérkőzés előtt az ellenfél kapitányát, az igen erőteljes testfelépítésű Darlingot meztelen felsőtesttel találta ott. Darling, aki már megunta, hogy mindig az angol nyert a pénzfeldobásban, így szólt: Most egy megfelelő »pénzfeldobást« játszunk: aki legyűri a másikat, az nyer! Jackson nagy nyugalommal odakiáltott csapattársának, a még erősebb George Histnek: Georgie, most te játszol pénzfeldobást!. Mire Darling: Rendben, akkor dobunk a régi divat szerint! Végül ismét Jackson nyerte meg a régimódi pénzfeldobást.

Több alkalommal szerepelt a híres Játékosok–Úriemberek összecsapáson is: itt is nagyjából 1000 futást és 50 kaput gyűjtött be.

Játékosként nagyban segítette viszonylag magas (180 centi fölötti) termete, valamint kitartása, jó ítélőképessége és kivételes önbizalma. A mezőnyben leginkább a csúcs és a fedezet tájékán jelent meg, és bár eleinte nem volt nagyon jó elkapó, később ebben is sokat fejlődött. És ha már elkapás: egyik sportszerű jelenete volt, amikor egy bradfordi meccsen ütősként volt bent, de az ellenfélből valaki egy rendkívül szép elkapással kiejtette. Ő nem bosszankodott ezen, hanem betette a karja alá az ütőjét, és csatlakozott a mezőnyjátékost megtapsoló közönséghez. Egy másik alkalommal, ugyanezen a pályán éppen dobott, ám egy ütős egy szép hajtással kigurította a labdát a pályáról. Csakhogy ott a bradfordi pálya szélén egy kőfal húzodott, amiről a labda visszapattant, és még olyan sok mozgási energia volt benne, hogy egészen visszagurult Jacksonig, a dobóig. Ő ekkor méltóságteljesen meghajolt a labda előtt.

1902-ben vette feleségül egy howdenshire-i képviselő Julia nevű leányát. Fiukat Henry Stanley Lawiesnek hívták.

1921-ben a Marylebone CC elnökévé választották, aminél nagyobb megtiszteltetés talán nem érhet egy angol krikettezőt. 1934-ben a teszt-válogató bizottság elnöke lett, 1943-ban pedig egy olyan testületet elnökölt, amelynek feladata a világháború utáni krikett dolgainak megvitatása volt.

A századfordulón zajló búr háborúban a király saját ezredében szolgált, az első világháborúban pedig a nyugat-yorkshire-i ezredben volt alezredes. 1915-ben, mint konzervatív politikus, országgyűlési képviselő lett, 1922-ben a Háborús Hivatal pénzügyi titkárává választották, 1923-ban pedig a Konzervatív Párt elnöke lett. 1927-ben Indiába került, mint Bengál kormányzója: itt túlélt egy merényletet, amelynek során egy kalkuttai diáklány ötször rálőtt.

De később már nem alakult ilyen szerencsésen az élete: 1940-ben londoni otthonát bombatalálat érte, 1946 augusztusában pedig elütötte egy taxi, súlyos sérülést okozva a jobb lábán. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz a betegséghez, amiben a következő évben elhunyt.