Az ukrán krikett története

A szláv országokban nagyon későn kezdett elterjedni a krikett: így volt ez Ukrajnában is. Igaz, már 2000-ben megalakult a Ukrán Krikettszövetség, és 2006 óta egyfajta bajnokságot is rendeztek, az Amit Sisodia Emlékkupát (2012-ben például 8 csapat részvételével), illetve hamarosan elindult a Kijevi terület bajnoksága is, de ezekben főként külföldi játékosok, leginkább például indiai orvostanhallgatók szerepeltek, mindössze egyetlen igazi ukrán játékos szerepeltetése volt megkövetelve csapatonként.

Nagyot lendített azonban a sport fejlődésén az egykori dél-afrikai krikettjátékos, Kobus Olivier 2018-as megjelenése, akinek ugyan nem állt nemzetközi pályafutás a háta mögött, de jelentős adminisztrációs tevékenységet már végzett: 14 évig a Fokvárosi Egyetem krikettigazgatója volt, de aztán a Kenyai Krikettszövetség vezérigazgatója is volt, Hollandiában pedig egy ifjúsági válogatottat edzett. Ezek után érkezett meg a volt szovjet tagállam fővárosába, Kijevbe, ahol egy magániskola vezetőjeként és tanáraként dolgozott: angol nyelvet kezdett tanítani.

Igen ám, de sok diák unalmasnak találta a tantermi órákat, ezért azt találta ki, hogy megpróbálja őket megismertetni a krikettel, hátha ezen keresztül majd a nyelvtanulás is jobban megy nekik. Hogy a nyelvtanulásból mi lett, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy a krikettet nagyon gyorsan megszerették, annak ellenére, hogy korábban még csak nem is hallottak róla, sőt, eleinte azt hitték, a krokett nevű játékról van szó!

Ahogy teltek az évek, az új sport az egész iskolában, sőt, bőven azon túl is elterjedt, és érdekes módon rengeteg lány is gyorsan rákapott: három év alatt mintegy 2000 ukrán gyerek ismerkedett meg a sporttal. Olivier, aki időközben az Ukrán Krikettszövetség elnöke is lett, úgy vélekedett, a 2022 nyári ICC-közgyűlésen akár arról is döntés születhet, hogy Ukrajnát felvegyék a Nemzetközi Krikett-tanács társult tagországai közé, ezáltal pedig támogatásokat kaphassanak és hivatalos NH20-as mérkőzéseket is játszhassanak. Mindezt annak ellenére, hogy az ukrán kormány addig nem ismerte el hivatalos sportként a krikettet, így pénzügyi támogatásra sem számíthattak: mind a felszereléseket, mind a ruházatot Olivier befolyásos kapcsolatait kihasználva tudta beszerezni, jelentős részben például Dubajból.

Nem csak Kijevben fejlődött a sport, ahol Olivier letelepedett. Kaharlikban például régóta élt az Ausztráliából érkező keresztény aktivista, Wayne Zschech is, aki az Ukrán Krikettszövetség alelnöke, nem mellesleg nyitó ütős volt: neki és a helyi indiai közösségnek köszönhetően épült meg egy szép krikettpálya a településen. Bár eleinte hiába kereste meg a polgármestert, hogy segítséget kapjon a pályaépítéshez, sokáig nem kapott választ. Aztán 2010-ben egyszer csak ugyanez a polgármester jelentkezett, és megkérdezte, vajon érdekli-e még Zschechet a pálya? Természetesen érdekelte, így 2014 májusában sikerült is megnyitni azt.

De Harkovban is létesült egy új krikettpálya, 2022 elején már a pavilonok épültek hozzá, és egy beltéri egységben a hálók felszerelésének is nekiláttak volna, de a történelem közbeszólt: orosz katonai támadás érte az országot, Harkov pedig gyorsan a harcok egyik fő színterévé vált. Ráadásul a háború miatt rengeteg indiai diák is elmenekült Ukrajnából, pedig az ország krikettje még mindig nem kis mértékben támaszkodott rájuk.

Olivier Zágrábban telepedett le, ahol viszont több ezer ukrán menekült gyerek is tartózkodott, így rögtön megkezdett annak érdekében tevékenykedni, hogy az ezeknek a gyerekeknek létrehozott iskolák tantervébe valahogyan beillesszék a krikettet is. Elindított egy saját programot is, ahol kezdetben 7, később már 77 ukrán menekült gyerek krikettezett, heti három alkalommal. Mindeközben az ICC is ülésezett, ők viszont egyelőre a háborús helyzet miatt visszautasították Ukrajna társult országgá történő felvételét.