A krikettet sokan az úriemberek sportjának tartják, és úgy hírlik, ebben a sporban valóban nagyon fontos a sportszerűség. Álljon itt néhány, ezt bizonyító szép példa!
1980 februárjában, Bombayben India és Anglia tesztmérkőzést vívott egymással.
Anglia aktív ütőse éppen Bob Taylor volt, akinek az egyik dobás megcsúszott a lábszárvédőjén. Egy katona pozícióban álló mezőnyjátékos, nem mellesleg az indiai kapitány, Gundappá Visvanáth elkapta a módosult röppályájú labdát, a játékvezető pedig azt jelezte: Taylor kiesett!
A szabályok szerint azonban ilyen elkapásból csak akkor esne ki az ütős, ha a labda előzőleg érintkezett volna az ütőjével (vagy az ütőt tartó kezével). A játékvezető a lábszárvédőn való megpattanást hitte úgy, hogy beleért az ütős, ezért hozta meg a téves döntést.
Ám Visvanáthnak gyanús volt, hogy a hang, amit hallottak, nem a labda és az ütő érintkezésének hangja volt, hanem csak a lábszárvédőt érintette a labda. Így odament Taylorhoz, és megkérdezte, hogy beleért-e az ütővel a labdába: miután pedig az angol játékos nemmel felelt, az indiai kapitány a játékvezetőhöz fordult, és elmondta neki a történteket. A bíró visszavonta a döntését, Taylor így ellenfelének köszönhetően folytathatta a játékot.
Az 1987-es világbajnokságon az indiai Kapil Dev egy olyat cselekedett, ami, mint később kiderült, csapatának vereségéhez vezetett, viszont nagy sportszerűségről tett tanúbizonyságot.
A világbajnokság első csoportmeccsén az első félidőben Ausztrália ütött. A harmadik számú ütős, Dean Jones az egyik Manindra Szinh-dobást igen jól ütötte meg: a labda a zárt hosszú felé repült, ahol azonban ott állt a mezőny legmagasabb indiai játékosa, Ravi Sásztrí. Sásztrí megpróbálta elkapni a labdát, de nem sikerült: az földet ért mögötte. Na de hol? A pályán belül vagy kívül?
Nem meglepő módon Jones biztos volt benne, hogy kívül, míg a Joneshez igen közel helyezkedő indiai kapus, Kiran More viszont úgy látta, hogy belül. Dickie Bird játékvezető az eset legközelibb szemtanúját
, magát Sásztrít kérdezte meg, és úriember módjára nem is vitatta, amit a játékos állított: ő is azt mondta, hogy a kötélen belül esett le a labda. Így Ausztrália 4 pontot kapott. Később az ausztrál edző, Bob Simpson úgy emlékezett vissza: ők is közel álltak az esethez, és világosan látták, hogy hatos volt, ezért nagyon csalódott Sásztríban, aki ennek ellenkezőjét állította.
Jones szóba elegyedett a bíróval, aki megígérte, hogy a szünetben beszélnek még róla. Végül a szünetig Ausztrália 268 pontot gyűjtött össze.
A szünetben az ausztrál csapat vezetősége és a bírók egy kisebb tárgyalást folytattak le egymással, amelynek végén a játékvezetők az indiai kapitányhoz, Kapil Devhez fordultak, aki elismerte, hogy az ütés 6-pontos volt. Ausztrália pontszámát így 270-re módosították.
A második félidőben sokáig úgy tűnt, ez a két pont nem oszt, nem szoroz: India kiválóan játszott, és már 207 pontnál járt, amikor még csak 2 ütősük esett ki, és még közel 15 játszma hátra volt. Ám ekkor jött Craig McDermott, aki többek között a dobások sebességének ügyes váltogatásával megzavarta az indiai ütőket, és gyors egymásutánban 4-et is kiejtett közülük, és maga Kapil Dev is kiesett egy Simon O’Donnell-dobásból. Az egésznek pedig az lett a vége, hogy India 269 pontot tudott csak elérni. Vagyis: Ausztrália éppen 1 futással nyert, míg ha Kapil Dev nem cselekedett volna sportszerűen, India nyert volna!
Végül aztán ezen a csoportmeccsen nem múlt semmi, India így is csoportelsőként zárt, és Ausztrália így is, úgy is továbbjutott volna a második helyen.
Az eset 2011. július 31-én történt egy Anglia és India között vívott tesztmérkőzés 3. napján.
Az ütésben Anglián volt a sor, aktív ütőjátékosuk Eoin Morgan volt, az inaktív Ian Bell. India részéről a dobást Isánt Sarmá végezte, a labdát Morgan a hosszú belső pozícióba ütötte. Úgy tűnt, 4-pontos lesz, mert kimegy a pályáról, de ekkor az indiai mezőnyjátékos, Pravín Kumár bele tudott érni a földön guruló labdába, így az éppen nem érte el a pálya határát. Kumár azonban ezt nem látta, mert ő maga a lendülettől kivetődött a pályán kívülre. Amikor feltápászkodott, abban a tudatban, hogy a labda elérte a határt, visszadobta azt középre, hogy véget érhessen a játék (ugyanis ez volt a teaszünet előtti utolsó játszma utolsó dobása). A két angol ütős, akik egyébként eközben 3 futást is teljesítettek, szintén azt hitték, a labda elérte a határt, így nyugodtan elkezdtek lesétálni a pályáról, és már talán a teán gondolkodtak, amikor a visszadobott labdát Mahendra Szinh Dhoní elkapta, továbbította a rövid belső mezőnyjátékosnak, Abhinav Mukundnak, aki pedig szépen ledöntötte a kaput, hiszen az ütős elhagyta a vonalat.
Mivel a játékvezető nem jelzett 4-pontos határeseményt, nem kiáltott holt labdát, és nem jelezte a játék végét sem, így a kapudöntés szabályos kifutásnak számított. A játékvezetők sokáig tanácskoztak, hogy mi legyen, de a szabályok egyértelműek voltak: a kapuhoz közelebb tartozkodó Bell kiesett.
Tudni kell, hogy a krikettben a játékvezető csak akkor küldhet ki egy ütőjátékost, ha az ellenfél apellál a játékvezetőhöz a kiesés érdekében. Ez az esetek 99,9...%-ában nyilván megtörténik, az indiaiak a játék hevében természetesen most is megtették. A teaszünet alatt azonban kicsit átgondolták a helyzetet, és mivel úgy érezték, igazságtalan volt így kiejteni egy játékost, ezért kapitányuk, Dhoní a játékvezetőhöz fordult és utólag visszavonta az apellációt. Így Bell visszatérhetett a pályára.
Ezért a gesztusért később Dhoní megkapta a rangos AIPS-díjat, amit különösen sportszerű játékosok érdemelnek ki. Ő lett az első krikettező, aki elnyerte ezt az elismerést.