Manapság sokat hallani arról Európában, hogy mit jelent az Allah akbar! kifejezés, de a 19. század végén ez még egyáltalán nem volt közismert. Ennek a ténynek köszönheti furcsa nevét ez a más szempontból is furcsa krikettcsapat: az Allahakbarries.
Egyszer volt, hol nem volt ugyanis egy J. M. Barrie nevű skót író (nem mellesleg a Pán Péter alkotója), aki igencsak szerette a krikettet. Valamikor az 1880-as évek végén íróbarátaival elhatározta, alapít egy amatőr klubot, aminek az Allahakbarries nevet adták: a Barries végződés természetesen az alapító nevéből származik, az Allah akbar pedig onnan, hogy az alapítók azt hitték, ez a kifejezés azt jelenti: Ég, segíts minket!
Nem akármilyen tagjai voltak a csapatnak. Játszott itt az idők során többek között maga Sir Arthur Conan Doyle, Rudyard Kipling, A. A. Milne, H. G. Wells, Jerome K. Jerome és G. K. Chesterton is. De az egésznek a lényege nem a profi sport volt, hanem a kellemesen együtt töltött idő: mint kiderült, a játékosok között olyan is akadt, aki eleinte még azt sem tudta, az ütőnek melyik felével kell ütni! Egy francia játékos azt hitte, amikor a játékvezető játszma végét kiáltott, hogy az egész mérkőzésnek vége, Joseph Thompshon pedig egy, a krikettezők által akkoriban viselt fehér ruhához hasonló pizsamában jelent meg.
De mondjuk Conan Doyle-ra épp ezek ellenkezője volt jellemző: ő első osztályú krikettjátékos volt. Nem véletlenül érdemelte ki Barrie dicséretét: Nagyon jó dobó. Képes egy ütőjátékos gyengéit megállapítani abból, hogy milyen színű sár van a cipőjén. Neki nem volt szüksége az olyan jótanácsokra sem, amiket Barrie osztogatott társainak, mint például a következő: Ha sikerült elütnöd a labdát, rögtön kezdj futni, ne állj meg ünnepelni!
Nekik sem volt szerencseszámuk a 13: a híres együttes 1913-ig állt fenn, utolsó mérkőzésüket október 13-án játszották. A csapat létének a hamarosan kitörő háború vetett véget véglegesen.
Aki végigolvasta az összes létező Sherlock Holmes-történetet, nem is sejtheti, hogy írójuk, az 1902-ben lovaggá ütött Sir Arthur Conan Doyle nagy krikettrajongó, sőt, viszonylag jó (bár nem kiemelkedő) képességű krikettjátékos is volt! Az igazi Holmes-történetekben ugyanis sehol sem jelenik meg ez a sport, sőt, az író egész életművében igen keveset szerepel ahhoz képest, hogy a hétköznapi életben milyen szoros volt vele a kapcsolata.
Kezdjük ott, hogy Conan Doyle játszott a fent említett Allahakbarriesben, és folytassuk ott, hogy szerepelt a híres első osztályú csapatban, a Marylebone Cricket Clubban is! Itt 1900 és 1907 között 10 mérkőzésen lépett pályára, 18 játékrész alatt ütősként 231 pontot szerzett, 6-szor nem esett ki, dobóként pedig 85 érvényes dobást hajtott végre, és 1 kaput szerzett.
Igaz, az elején azt írtam, keveset írt a krikettről, de azért mégiscsak írt:
A Vásár a pályáért című, igen rövid történet az egyetlen, amelyben Sherlock Holmes, Dr. Watson és a krikett egyaránt szerepel, ez azonban nem része a valódi Sherlock Holmes-sorozatnak. A történet az Edinburghi Egyetem lapjának egy különkiadásában szerepelt, amelyet azért adtak ki, hogy megvásárlásával támogatni lehessen az egyetem új krikettpályájához tartozó pavilon felépítését. (Magyar fordításban letölthető itt!)
A Krikettről az előzőnél valamivel hosszabb, de abszolút mértékben nézve szintén rövid, aranyos történet: egy este, amikor a gyerekeknek már aludnia kellene, egy apa bemegy két kicsi fiának szobájába, akik érdeklődve tesznek fel neki kérdéseket a krikettel kapcsolatban, és kérik, hogy meséljen nekik például egy híres dobójátékosról (Frederick Spofforthról) vagy éppen egy nagyszerű elkapásról. A mesélésnek az anya vet véget, aki ellenőrizni jön, hogy alszanak-e már a kicsik. Kiderül, hogy krikettről beszélgettek, és az apa épp elkezdi mondani, hogy hát ez természetes, amikor két fiú... - de az anya közbeszól: Három. (Magyar fordításban letölthető itt!)
Leghosszabb műve, amelynek krikett a témája, a The Story of Spedegue’s Dropper, amelynek főszereplője Walter Scougall és Tom Spedegue.
És végül, de nem utolsó sorban: Conan Doyle verset is írt Egy krikett-visszaemlékezés címmel! Ebben azt meséli el, hogy dobójátékosként hogyan ejtette ki a félelmetes ellenfélnek számító William Gilbert Grace-t.
És végül, és utolsó sorban: van egy rejtély, ami még ma sincs kinyomozva, hogy mi vele a helyzet. Még a Sherlock Holmes-sorozat megjelenése előtt játszott a nottinghamshire-i krikettcsapatban egy Frank Shacklock nevű játékos, a derbyshire-i csapatban pedig egy William Mycroft nevű. Conan Doyle ismerte őket. Mint tudjuk, a híres nyomozónak és testvérének a keresztneve Sherlock és Mycroft. Lehet összefüggés?
Annak a vitának, hogy egyáltalán mennyire értelmes dolog irodalmi Nobel-díjakat osztani, meg hogy mennyire van politikai háttere az irodalmi Nobel-díjnak, nem nálunk van a helye. De annak a tényközlésnek, hogy létezett egy első osztályú krikettjátékos, aki irodalmi Nobel-díjat kapott, annak igen!
Samuel Beckettről, az írországi születésű íróról van szó, akinek 1969-ben Nobel-díjat adományoztak. Az 1906-os születésű fiatalember ugyanis 1925-ben és 1926-ban a Dublin University színeiben két első osztályú meccsen is szerepelt: az ellenfél mindkétszer a Northamptonshire volt. Négy játékrészében ütősként 35 futást szerzett, míg dobóként hiába próbálkozott 138-szor is, egyetlen kaput sem tudott szerezni. Igaz, a mezőnyben két elkapást is végrehajtott.
Nem túl kiemelkedő teljesítmény, de az ellenfél egyik játékosa, Sydney Adams számára mégis biztos emlékezetes marad Beckett játéka: Adams ugyanis élete első első osztályú meccsén mindjárt első dobásából kiejtette őt.
Miután Beckett 1937-ben Franciaországba költözött (ahol nemigen művelik ezt a sportot), felhagyott a krikettezéssel, igaz, az angol sportújságokat továbbra is figyelmmel követte, és ha volt kivel, szívesen beszélgetett is róla. Későbbi irodalmi műveiben nem sűrűn jelent meg a krikett, de azért például egy 1961-es leveléből kiderül, szeretettel emlékszik vissza erre a sportra: ebben ugyanis egy barátjának leírja, milyen különös nosztalgiával kevert szomorúságot érzett, amikor meglátott két egykori kiváló játékost, Frank Woolley-t és az akkorra már megvakult Wilfred Rhodest egy bárban a Lord’s pályánál.
Nem mellesleg Beckett többféle sportot is űzött. A krikett mellett magas szinten rögbizett, érmeket nyert úszásban és ökölvívásban is, de azért kiegészítő tevékenységként golfozott, teniszezett, futott és kerékpározott is egy kicsit. De mindezzel együtt azt tartották róla, krikettben volt a legerősebb. Mi más is lehetett volna így a 2012-ben első alkalommal megrendezett Beckett-fesztivál egyik programja, mint egy krikettmérkőzés?