A krikettben millióféle statisztika készül, következésképpen millióféle rekord állítható fel. A lexikonban írtunk néhány egyszerű, alapvető statisztikai rekordról (itt az ütéssel és itt a dobással kapcsolatban, valamint néhány egyébről itt), ebben a fejezetben pedig ezen felül említünk meg több igazi különlegességet – nem is csak feltétlenül statisztikákkal kapcsolatosakat!
Mindenki tudja, hogy ha egy ütős kiüti a labdát a pályáról, úgy, hogy az földet sem ér, azért 6 pont (futás) jár. Azt is mindenki tudja, hogy ha az ütősök a dobósáv két vége között ide-oda futkosnak, akkor ahányszor ez sikerül, annyi pontot kapnak. De vajon lehet-e futkosással több pontot szerezni, mint a pályáról való kiütéssel, azaz több mint 6-ot?
Manapság az is nagyon ritka, ha négyszer sikerül végigfutniuk az ütősöknek a sáv mentén, hiszen még ha a pálya széléig el is jut egy elütött labda, valamelyik mezőnyjátékos biztos megszerzi, amíg hármat futnak középen, és hacsak nincs túldobás, azaz nem dobja a mezőnyjátékos véletlenül a kapu mellé a labdát úgy, hogy az megint eltávolodik a kaputól, akkor az ütősök szépen megállnak 3 futásnál.
De a krikett története nagyon regényes, olyanok is megtörténtek, amikről nem is hinnénk. 1873. július 14-én a Majom becenévre hallgató angol ütősnek, Albert Neilson Hornbynek társával egy első osztályú mérkőzésen valahogyan 10-szer sikerült futnia egy dobás után, de sajnos arról, hogy ez hogyan történt, nincsenek pontos feljegyzések. Állítólag nem történt túldobás, de ha ez így van, akkor elég nehéz elképzelni, hogy vajon mi az, ami meg megtörtént.
Ugyancsak 10 futást ért el 1900-ban Samuel Hill-Wood, de ezt a számot azóta sem érte el soha senki az első osztályú krikettben.
De mint mondtam, a krikett története nagyon regényes, és most hozzáteszem azt is, hogy nem csak első osztályú meccsekből áll. És nem csak igaz történetekből áll! 1894-ben jelent meg a Fore’s Sporting Notes and Sketches című kiadványban egy írás, amely egy meg nem nevezett (már ez is gyanús) esti újságra, mint forrásra hivatkozva ír egy olyan szenzációról, miszerint a Peckham Pushers és a Camberwell Albion összecsapásán egy elütött labda egy varjúfészekbe szállt, és mivel látható helyen volt, nem minősítették elveszettnek. Mire valamelyik mezőnyjátékosnak sikerült kiszednie onnan, az ütősök nem kevesebb mint 93 futást teljesítettek! A történetet ezután a fél világ átvette, még Új-Zélandon is megjelent, de utólag megvizsgálva úgy tűnik, egyáltalán nem igaz. Például a South London Observer című lap, amely a térség mérkőzéseiről rendszeresen be szokott számolni, még ennek a két csapatnak a létezését sem említi meg, nem hogy a mérkőzésüket.
Na de mi az a 93? Semmi! Az ausztrálok, akik mindenben túl akartak tenni az angolokon, állítólag 286-ot futottak egyetlen dobásból, méghozzá véletlenül szintén pont 1894-ben! A történet szerint a nyugat-ausztráliai Bonburyben valaki egy magas jarrah fára ütött fel egy labdát, ami megakadt egy háromfelé ágazó részben. Itt is hiába kiáltotta az ellenfél, hogy elveszett a labda, mivel látható helyen volt, a játékvezető engedte a futásokat. Először baltát akartak keríteni, hogy kivágják a fát, de nem találtak, így előszedtek egy puskát, és azzal többedszeri próbálkozásra lelőtték a labdát a fáról. Mindezek alatt 286-szor futottak az ütősök! Ez az eset az angol Pall Mall Gazette című újságban jelent meg, de Ausztráliában, ahol állítólag az eset történt, nem közöltek róla hírt, csak valamivel később, és akkor is csak a Pall Mall Gazette-re hivatkozva. Aztán a történet mind a mai napig életben maradt, kering a világon, és senki nem biztos abban, hogy igaz-e vagy nem, de úgy tűnik, sajnos nem.
De ha ez sem igaz, akkor mégis, mi az igazi rekord? Senki sem tudja. Talán az az 1990-es eset, amikor egy szintén ausztrál meccsen egy Garry Chapman nevű játékos egy magas füvű területre ütötte be a labdát, és mire a mezőnyjátékosok megtalálták, az ütősök 17 futást értek el.
Jó, akkor arról már olvastunk, hogy egy ütésből mennyi a rekord. De egy embernek mennyi az összesített rekordja egy játékrészben? Nem hivatalos meccsekről persze nincs információnk, de nézzük most a hivatalosakat!
1899 júniusában a 13 éves Arthur Collins hihetetlennek tűnő teljesítményt mutatott fel: a Clark’s House ifjúsági csapat nyitó ütőseként nem kevesebb, mint 628 futást ért el a North Town ellen, ráadásul mire vége lett a játékrésznek, még ki sem esett (azaz végigvitte az ütőt
). A cliftoni főiskolában, amelynek pályáján a nem mindennapi eset történt, 1962-ben emléktáblát is avattak, ami a 628 pontról emlékezik meg.
Sokáig azt hitte a világ, ezt már soha senki nem dönti meg. A teljes 20. század el is telt így, ám ekkor elérkezett 2016, és jött a 15 éves indiai Pranav Dhanávare...
... és az iskolák közötti Bhandárí kupa egyik meccsén, Mumbaiban 1009 (!!!) futást gyűjtött össze egyetlen játékrészben! Ehhez a pontszámhoz, amiben egyébként 129 db 4-pontos és 59 db 6-pontos határütés is benne van, 327 dobásra és mindössze
6 óra 35 percre volt szüksége. Csapata, a K. C. Gándhí egyébként szintén világrekordot jelentő 1465 pontot gyűjtött, amikor is lezártnak nyilvánították a játékrészt. Az ellenfél, az Árja Gurukul az első játékrészében 31, a másodikban 52 pontot ért el, így a Gándhí egy játékrésszel és 1382 futással nyert...
Na jó, de hát ez egy ifjúsági meccs volt, ráadásul az ellenfél eredeti csapatából sokan vizsgákon vettek részt, ezért helyettük 12 éves gyerekek ugrottak be
. Van így sportértéke ennek a rekordnak? Szerintünk azért van. Tegye már föl a kezét, aki bírna 6 és fél órát ott állni az ütővel, és végig koncentrálni... Még ha a dobások és a mezőnyjáték gyenge is, akkor is szükség van összpontosításra és ügyességre. Nem is csoda, hogy Dhanávare rögtön a figyelem középpontjába került világszerte, világhírű játékosok gratuláltak neki, és jó ajánlatokat kapott jövőbeli továbbképzésére is.
Igaz azonban az is, hogy eltelt már jópár év, és azóta sem hallottunk róla semmit.
Volt egyszer az ausztrál válogatottban egy Michael Beer nevű játékos, akinek neve magyarra fordítva annyit tesz: Sör Mihály
. De van egy másik ausztrál válogatott játékos, akinek még ennél is jobban összefonódott a neve a sörrel: ez pedig David Boon, akiről szinte mindenki ismeri a történetet, miszerint 1989. április 30-án egyetlen, Ausztráliából Londonba tartó repülőút alatt 52 doboz sört ivott meg. Vajon igaz lehet ez? Nézzük a történet részleteit!
A Qantas járata Sydneyből szállt fel, és Szingapúr érintésével érkezett meg Londonba. Boon néhány társával, Merv Hughesszal és Mark Taylorral kezdett bele a sörözésbe, majd hamarosan csatlakozott hozzájuk Dean Jones is. Utóbbi elmondása szerint amikor elhagyták Szingapúrt, már túl voltak a 22. dobozon. Az italozás nagy körültekintéssel zajlott: sem Allan Border csapatkapitány, sem Bob Simpson edző nem tudott róla. Ők ketten ugyanis igyekeztek (volna) odafigyelni a csapattagok egészségére és megfelelő fittségére: ez volt az az időszak, amelyről Steve Waugh úgy mesélte: ezekben az időkben Border és Simpson még azt a gondolatot is megpróbálta kiverni a csapat fejéből, miszerint a hamburger a benne levő saláta miatt egészségtelen
.
Jones később elaludt, majd különböző fülsiketítő zajokra, többek között óriási tapsviharra ébredt. Simpson állítólag azt gondolta, valaki egy nagy kártyapartit nyert meg, és azért ez az éljenzés. Ám hamarosan kiderült, mi a valódi ok: bejelentették, hogy Boon megdöntött egy régi rekordot, és 52 doboz sört ivott meg! Igaz, Hughes később a sajtónak azt állította, ez színtiszta hazugság, ugyanis a valós szám 53 volt.
Simpson edző azonban valahogyan mégsem volt lenyűgözve. Jones megpróbálta kihasználni a helyzetet, és igyekezett rábeszélni az edzőt, hogy küldje haza Boont, és tegye be inkább őt helyette a 3. számú ütőpozícióba, de végül Simpson nem cselekedett így. Azt viszont megpróbálta elérni, hogy az ügy
titokban maradjon, ezért kijárási tilalmat
is elrendelt csapata számára: ekkor azonban már késő volt, Hughes addigra már több rádióállomást is értesített a nagy eseményről.
Szerencsére a megérkezés utáni sajtótájékoztatón Boonnak nem tettek fel kérdéseket. Ő viszont folytatta, amibe belekezdett: a tájékoztató után tartott partin újabb 3 doboz sört legurított (sőt, állítólag még mielőtt Sydneyből elindultak volna, már akkor is túl volt kettőn). Végül Boon 36 órát aludt, és két edzést is kihagyott.
Na de most jön a fő kérdés: tényleg meg lehet inni 52 doboz sört egy napon belül? Abhisek Mukhardzsí krikettújságíró szerint a dobozok 375 ml-esek voltak, ez pedig azt jelenti, hogy közel 20 liter sörről van szó! Ez már önmagában fizikai képtelenségnek hangzik, ráadásul ha az alkoholtartalmat is figyelembe vesszük, az is olyan 900 ml körül lehet. Ennyi alkohol azonban már konkrétan méreg... Nem, mi nem hisszük, hogy igaz a történet.
Miért terjedhetett mégis el? Gondolhatunk arra, hogy esetleg a Victoria Bitter marketingfogásáról van szó (ilyen típusú sört ittak ugyanis a repülőn), hiszen később Boon lett ennek a sörgyártónak a reklámarca. De szerintünk sokkal egyszerűbb az ok: a baráti társaság jól érezte magát és kitalált egy jó kis legendát
, amiről tudták, hogy majd sokan sokáig emlegetik még. Nézzük csak meg, mit mondott később maga Boon a Fox Sportsnak: Mi egy olyan korszakban kriketteztünk, amikor az emberek sosem hagyták, hogy az igazság egy jó sztori útjába álljon.
. Azt hisszük, ebből a mondatból minden kiderül.