Mérkőzések, turnék, sorozatok

Mérkőzések

A krikettmérkőzés az az, amikor két csapat egymás ellen játszik. Ez igen sokféleképpen megtörténhet: egy mérkőzés külső-belső képe függ attól, hogy mennyire professzionális szintű mérkőzésről van szó (a gyerekek utcai krikettjétől a Nemzetközi Krikett-tanács által elismert meccsekig terjed a skála), és magasabb szintű krikett esetén függ az úgynevezett játékformátumtól. A formátumokról külön fejezetek fognak majd szólni a lexikonban, de még azok nincsnek mind megírva. Itt a Krikettgalaxison (egyelőre) többnyire a nemzetközi krikettel foglalkozunk. A Krikett-tanács háromféle nemzetközi formátumot ismer el: a nemzetközi Húsz20-at (NH20), az egynapos nemzetközit (ENN) és a tesztet. Előbbiek egy nap alatt véget érnek, a tesztben akár 5 (régebben ennél több) napig is tarthat egy mérkőzés.

A krikettben fontos, hogy az ütőjátékosok (és persze a többiek is) jól lássák a labdát, ezért krikettezni csak nappal vagy jó világítás mellett lehet. A meccsek nagyobb részét nappal rendezik, de a jól felszerelt stadionokban vannak éjjeli vagy éjjel-nappali meccsek is: utóbbiak nappali világosban kezdődnek és sötétben, mesterséges világítás mellett fejeződnek be.

A krikett egyik legnagyobb ellensége az eső: ha esik, nem lehet rendesen játszani, ezért esőben nem is kezdik el, vagy ha már elkezdődött, megszakítják a mérkőzéseket, és a dobósávot (esetleg a pálya más részeit is) egy hatalmas ponyvával takarják le, hogy ne érje a víz. Ha a pálya többi része is nagyon elázik, akkor az eső elállta után sem folytatják egy ideig, de ha csak kisebb vagy rövidebb volt a csapadék, akkor ha eláll, mehet tovább a játék. A többnapos meccseken egy kisebb eső nem okoz jelentős változást a játék menetében, de a korlátozott játszmaszámú (és korlátozott idejű!) krikettben igen. Ha még az első játékrész zajlik, amikor megérkezik az égi áldás, akkor lerövidítik mindkét játékrészt, de ha a szünetben vagy a másodikban, akkor a második játékrész rövidebb lesz, mint az első. Általában ilyenkor átszámolják a második csapat által elérendő célt: erre való az úgynevezett Duckworth-Lewis-eljárás.

De mi is ez az elérendő cél? Ha a mérkőzés egynapos, akkor két játékrész van. Az elsőben az egyik csapat üt, a másodikban a másik. Mivel pontot csak az ütő csapat szerezhet, ezért az első félidőben csak az első csapat szerez pontokat, így a szünetre kialakul az a pontszám, az úgynevezett cél, amit a második csapatnak majd el kell érnie a győzelem érdekében: ez a cél tehát egy ponttal több, mint amennyit az első elért. Többnapos meccsen, amikor négy játékrész van, akkor a negyedik játékrész előtt alakul ki a cél: ez nem lesz más, mint az első csapat két lejátszott játékrészében elért összpontszáma plusz egy, mínusz a másik csapat eddigi egy játékrészben elért pontszáma. Az utolsó játékrészben tehát mindig az az ütő csapat feladata, hogy elérje a célt: ezt úgy mondják, hogy kergetik ezt a pontszámot. A célnál eggyel kisebb pontszámot menedéknek hívják: ez azt jelenti, hogy ha ezt a pontszámot eléri az utolsónak ütő csapat, akkor már megmenekült a vereségtől (de a győzelem még nem az övé, csak minimum a holtverseny).

Korlátozott játszmaszámú krikettben meccs közben minden egyes dobás után érdemes kiszámolni (ki is számolják), hogy mennyi az ütő csapat eddigi pontaránya, azaz átlagosan játszmánként hány futást szereztek eddig. A második félidőben emellett folyamatosan azt is kiszámítják, hogy mennyi az úgynevezett szükséges pontarány: ez azt jelenti, hogy a hátralevő játszmákban átlagosan hány pontot kell teljesíteni ahhoz az ütősöknek, hogy a kergetés sikeres legyen, azaz elérjék a kitűzött célt (vagy úgy is mondják: lekergessék a célt). Ha a teljesített pontarány nagyjából azonos a szükséges pontaránnyal, az azt jelenti, hogy ha az eddigi ütemben gyűjtögetik a pontokat, akkor jó eséllyel nyerni fognak. De ha elegendő kapuval rendelkezik a csapat (azaz kevés ütősök esett ki eddig), akkor nem kell megijedniük akkor sem, ha kicsit magasabb a szükséges pontarány, mint az eddig elért, hiszen a végén majd be tudnak vállalni kockázatosabb, de nagyobb pontértékű ütéseket is.

A játékrészeket szünetek választják el egymástól (hosszuk a formátumtól függ), de főleg ha nagyon meleg (és/vagy száraz) az időjárás, akkor legfeljebb 5 perc hosszáig ivószüneteket is tarthatnak. A többnapos meccseken van külön ebédszünet (éjjel-nappali esetben vacsoraszünet) és úgynevezett teaszünet (!) is (természetesen nem kötelező teát inni ilyenkor :) ).

Pénzfeldobás

A mérkőzéssel kapcsolatban rendkívül fontos megemlíteni a pénzfeldobást. Miután a csapatok leadták a benevezett játékosok listáját, a két csapatkapitány pénzfeldobást játszik a játékvezetők jelenlétében: a hazai (vagy hazainak számító) csapat kapitánya feldob egy pénzérmét, a másik pedig megtippeli, hogy fej vagy írás lesz. Ha eltalálja, ő választhat, hogy az első játékrészben ütéssel akar-e kezdeni vagy dobással és mezőnyjátékkal. Ha nem találja el, akkor a másik kapitány választhat.

A fociban például nincs sok jelentősége annak, amikor kiválasztják, hogy ki merre támad az első félidőben, de a krikettben bizony eléggé fontos, ki kezd ütéssel és ki dobással. Vannak kimutatások, amelyek szerint a pénzfeldobást megnyerő csapat néhány százalékkal gyakrabban győz, mint az, amelyik elveszti már a pénzfeldobást is. (Ez különösképpen a tesztre igaz, a rövidebb formátumokra nem igazán.) Miért lehet ez? Több okból, de hogy ezeket az okokat kihasználja valaki, ahhoz ész és tudás is kell! Egyrészt figyelembe kell venni, főleg hosszabb mérkőzéseken, hogy a pálya talaja az idő múlásával romlani fog, a labdák kiszámíthatatlanabbul pattannak rajta, ez pedig rossz lesz az ütőjátékosoknak. Figyelembe kell venni, hogy milyen lesz az időjárás, mert a talajállapot ettől függően is változik majd, vagy éppen figyelni kell a harmattényezőre, ami azt jelenti, hogy ha lehűl az idő, és harmat csapódik ki, a labda pedig benedvesedik, az a dobóknak lesz rossz. De az sem mindegy, hogy ki mennyire bírja a lélektani nyomást: az utolsónak ütő csapatra ugyanis nyomás nehezedik, amikor már tudja, hogy hány pontot kell kergetnie, ez viszont más szempontból előny is lehet, mert a végefelé tudják, hogy mennyire kell kockáztatniuk a pontszerzésért. Éjjel-nappali mérkőzéseken a sötétedés is szempont: bármennyire jó is a világítás a stadionban, a nappali fényt nem éri utol, márpedig az ütősnek kell a sok fény, ez pedig amellett szól, hogy érdemesebb ütéssel kezdeni. Igaz, egy pici hátránya a mezőnyjátékosok szempontjából is van a mesterséges világításnak: amikor magasról lehulló labdákat kell elkapni, akkor a játékos szemébe világíthatnak a reflektorok, és ez akadályozza az elkapást. De ez nem túl gyakori eset, ezért nem érdemes nagy súllyal mérlegre tenni.

A pénzfeldobás egyébként általában fél órával a kezdés előtt történik meg (amatőr szinten nyilván nem érdemes ennyit várni). Ha megtörtént a pénzfeldobás, onnantól kezdve a mérkőzés bele fog számítani a statisztikákba, akkor is, ha időközben megérkezik az eső, és lemondják az egészet. Ha viszont még nem történt meg a pénzfeldobás, és akkor mondják ki, hogy nem lesz megtartva a mérkőzés, akkor a statisztikákba sem fog beleszámítani.

Az ausztrálok ismertek arról, hogy sokmindent szeretnek másképp csinálni, mint a világ többi részén (ebben ránk, magyarokra hasonlítanak egy kicsit). Ők (2018 végétől kezdve) a saját nagy bajnokságukban, a BBL-ben sem dobnak fel pénzérmét, mint mások, helyette viszont feldobnak... egy krikettütőt! És azt kell megtippelni, hogy a gerince vagy a lapja lesz fölül, amikor leesik. Általában aki feldobja, az feldobás előtt két kézzel, maga előtt vízszintesen keresztbe tartva fogja, majd kis magasságba dobja fel úgy, hogy hossztengelye körül pörögjön a levegőben. De láttunk már példát egykezes ütőfeldobásra, sőt, olyanra is, hogy ketten fogták és közösen dobták fel, és olyan is volt, hogy igen magasra fölgyertyázták. Elvileg az ilyen profi meccseken egy különleges súlyeloszlású ütőt használnak, amiről kiszámolták, hogy pont 50% az esélye annak, hogy az egyik vagy a másik oldalára esik. Persze előfordulhat, hogy az élén áll meg: ilyenkor újra kell dobni.

Turnék, sorozatok

A nemzetközi krikett, legalábbis a nagy csapatok esetén, szinte teljes egészében úgynevezett turnék köré szerveződik, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos válogatott felkerekedik, és elutazik egy másik országba, ahol több hetet vagy akár hónapokat is eltölt, ezalatt pedig jónéhány mérkőzést és/vagy mérkőzéssorozatot játszik a házigazdákkal, esetleg egy több csapat részvételével zajló tornán vesz részt. A turnék során szoktak játszani teszt, egynapos nemzetközi (ENN) és nemzetközi Húsz20-as (NH20) mérkőzéseket is, de nem kötelező minden turnén minden formátumot játszani. Előfordul, hogy tét nélküli, barátságos meccsek is vannak, akár nem is a válogatottak között, hanem a vendég válogatott egy hazai klubcsapattal (állami vagy megyei együttessel) mérkőzik meg. A kisebb csapatok, akik csak NH20-ra jogosultak, gyakrabban vesznek részt kettőnél több csapatos tornákon.

Az azonos formátumú mérkőzéseket úgynevezett sorozatoknak tekintik, és külön számon tartják ezek győzteseit. Egy sorozat általában 2-5 mérkőzésből áll, de korábban volt például olyan is, hogy két válogatott 6 tesztet játszott egymással. Bár a világranglistán minden mérkőzésért azonos módszer szerint számított pontszám jár, de vannak sorozatok, amelyeket fontosabbnak, és vannak, amelyeket kevésbé fontosnak tekintenek (vagy éreznek) az emberek. A fontosabb sorozatok többnyire 4-5 mérkőzésből szoktak állni, a kevésbé fontosak 2-3-ból.

Természetesen lehet döntetlen is egy sorozat, ha két csapat ugyanannyiszor győz. Ha pedig az egyik válogatott megnyeri a sorozat összes meccsét, azt úgy mondják, lenullázta az ellenfelét.

Vannak olyan sorozatok (főleg a tekintélyesnek számító teszt formátumban), amiknek külön neve is van, és amelyeket rendszeresen meg szoktak tartani bizonyos időközönként:

Név	Részt vevő válogatottak	Formátum
A Hamvak	Anglia és Ausztrália	Teszt
Frank Worrell-trófea	Ausztrália és Karib-térség	Teszt
Transztasmán-trófea	Ausztrália és Új-Zéland	Teszt
Chappell–Hadlee-trófea	Ausztrália és Új-Zéland	ENN
Border–Gávaszkar-trófea	Ausztrália és India	Teszt
Richards–Botham-trófea (korábban Wisden-trófea)	Anglia és Karib-térség	Teszt
Warne–Muralitaran-trófea	Ausztrália és Srí Lanka	Teszt
Basil D’Oliveira-trófea	Anglia és Dél-Afrika	Teszt
Pataudí-trófea	Anglia és India	Teszt
Sobers–Tiszérá-trófea	Karib-térség és Srí Lanka	Teszt
Anthony de Mello-trófea	India és Anglia	Teszt
Szabadság-trófea	India és Dél-Afrika	Teszt
Gángulí–Durdzsaj-trófea	India és Banglades	Teszt
Clive Lloyd-trófea	Karib-térség és Zimbabwe	Teszt