Mezőnypozíciók

Bevezető

A krikettben 11 mezőnyjátékos (beleértve magát a dobót is) próbálja elkapni a labdát, miután az ütőjátékos vagy beleütött, vagy nem. Ezek a játékosok a pálya bármelyik részén állhatnak (kivéve a dobósávban), de a krikett hosszú története során kialakultak jellegzetes pozíciók, amelyeket taktikai okokból előszeretettel foglalnak el.

Az alábbi térképen ezek a pozíciók vannak bejelölve: természetesen csak közelítőleg, hiszen a pálya alakja is változhat, és az sem sokat számít (főleg a központtól távolabb állók esetén), ha néhány méterrel errébb vagy arrébb helyezkedik valaki. A térképen jelölt pozíciók közül vannak olyanok, amelyeket szinte mindig betöltenek, de vannak olyanok is, ahol (legalábbis a profi krikettben) soha nem áll senki, legfeljebb amatőr meccseken.

A térképen nincs feltüntetve az úgynevezett határőr: ezt ugyanis bárkire rámondhatják, aki a pálya széle (határa) közelében foglal helyet, tehát nem klasszikus mezőnypozíciónév.

A térkép jobbkezes (módjára álló) ütőjátékos felállása esetén mutatja a pálya két oldalát, de ha balkezes (módjára áll) az ütős, akkor a függőleges tengely mentén tükrözni kell az ábrát.

Kapus

Sok labdajátékban megszokhattunk két dolgot a kapussal kapcsolatban: egyrészt azt, hogy a kapus védi a kaput, másrészt azt, hogy a kapus nem számít mezőnyjátékosnak. A krikettben egyik sem teljesül.

A krikettben a mezőnyjátékosok egyike a kapus, tehát ugyanúgy megvan a joga például az elkapáshoz, mint bármelyik másik mezőnyjátékosnak, de még többletjogosultságokkal is rendelkezik. Ő az egyetlen, aki védőkesztyűt és külső lábszárvédőt viselhet, és ő az egyetlen, aki leverést hajthat végre. Egyszerre mindig csak egy kapus lehet a pályán.

A kapus mindig amögött a kapu mögött helyezkedik, amelyik előtt az aktív ütőjátékos áll. A kapus legfőbb feladata az, hogy ha egy labda elhaladt az ütőjátékos mellett, mert az ütős nem tudott rendesen beleütni, akkor elkapja a labdát, megakadályozva, hogy az hátul kimenjen a pályáról, ezáltal 4 mellé vagy testet érintve mellé extra pontot kapjanak az ütősök.

Emellett arra is nagyon hasznos a kapus, hogy ha az ütőjátékos csak az ütője élével piszkál bele a labdába, ami így alig változtat irányt, és a kapus felé száll tovább, akkor elkapással kiejthesse az ütőst. Mivel ez arányaiban gyakran történik meg, ezért a kapusok igen sok elkapást szoktak végrehajtani, többet, mint a többi mezőnyjátékos.

Valamint, ahogy már említettük, a kapus az egyetlen, aki leverést hajthat végre: ha az ütőjátékos ütéskor kilép az ütővonal elé, de nem találja el a labdát, és a kapus megszerzi azt, akkor a kapus azzal a labdával ledöntheti a kaput, kiejtve az ütőjátékost.

Hogy milyen távolságra áll a kapus a kapu mögött, az elsősorban attól függ, hogy gyors vagy lassú dobás történik. Gyors dobás esetén távolabb áll, hogy több ideje legyen reagálni, de lassabb dobás esetén jobb, ha közelebb áll, mert így van esélye a leverésre. Amikor mindenki a dobásra készül, a kapus lábait kissé behajlítva, előrehajolva áll vagy guggol, kezeit egymás mellé téve, tenyereit lefele mutató ujjakkal kinyitva.

Amíg a dobójátékos által eldobott labda nem éri el az ütőjátékost, sportszerűtlen dolog, ha a kapus jelentősen megváltoztatja a helyét, csak kisebb mozgásokat végezhet. A kapus nem zavarhatja az ütőjátékost sem a labda megjátszásában, sem a kapu védelmében, és ha esetleg ezen cselekmények során összeütközik az ütőjátékossal, akkor az ütős nem eshet ki (csak akkor, ha az ütőjátékos ezzel szándékosan elkapást akadályozott meg).

Ha az ütőjátékos elütötte a labdát valahova, akkor a kapus mindenképpen közel húzódik a kapuhoz, abból a célból, hogy ha a pálya másik részein álló mezőnyjátékosok megszerzik a labdát, és visszadobják a kapuhoz (és nem találják el pont a kaput), akkor ő elkaphassa azt, és esetleg kifutással kiejtse az éppen futást végrehajtó ütősök egyikét. Megtehetnék azt is a mezőnyjátékosok, hogy közvetlenül a kapura dobják rá a megszerzett labdát onnan messziről, de ha nincs ott a kapus, akkor fennállhat a túldobás veszélye is.

A kapusok, amikor sorra kerülnek az ütésben, általában viszonylag jól teljesítenek, legalábbis jobbak szoktak lenni, mint azok, akik a dobójátékra specializálták magukat.

A szabályok kifejezetten nem tiltják, hogy egy csapat akár mérkőzés közben is változtassa, hogy melyik játékosa szerepel kapusként, ám mivel kapuscserekor a védőfelszereléseket is cserélni kellene, és ez időbe telik, mégsem jellemző, hogy változtatni szoktak volna. Főleg a magas szintű meccseken, ahol tilos is az idő túlzott elhúzása például ilyesmikkel.

A kapusokat az eredménylapon a név mellé írt kereszttel (†) jelzik.

Katona

Nagyon fontos pozíció, annyira, hogy többen is szoktak lenni. Magyar nevüket, a katonát is valószínűleg onnan kapták, hogy így sorakoznak egymás mellett. Általában ketten-hárman, néha többen vannak, sőt, egy-egy rendkívül különleges alkalommal még az is előfordul, hogy 7 vagy annál több katona van a pályán.

A pálya kéz oldalán állnak egymás mellett, az ütőjátékos és a kapus mögött, nem túl messze tőlük. Fő feladatuk, hogy ha a labda csak kicsit változtat irányt az ütőn (mert csak az élével sikerül beleérnie az ütősnek), akkor megpróbálják elkapni, ezáltal kiejtve az ütőst. A kapus után a katonák szokták végrehajtani a legtöbb elkapást.

A katonákat elnevezésükben meg is szokták számozni: a pálya felezővonalához legközelebb álló az első katona, és onnantól kezdve kifelé áll a második, a harmadik stb. Az általuk alkotott vonal nem párhuzamos az ütővonallal, hanem ahhoz képest ferde: minél magasabb egy katona sorszáma, annál közelebb áll az ütővonalhoz.

Minél gyorsabban dobja a dobó a labdákat, a kapus, és így a mögötte álló katonák is annál távolabb állnak az ütőjátékostól, hogy a gyorsabb labdára több idejük legyen reagálni. (Viszont túl távol meg azért nem állhatnak, mert akkor nagyobb eséllyel ér földet a labda, mire eljut odáig.) Ha a dobó lassabb, pörgetett labdákat dob, akkor nem csak közelebb szoktak állni a katonák, de általában elég belőlük kevesebb is.

A legnagyobb esély akkor van arra, hogy a labda a kéz oldal felé csúszik meg, ha már az eldobás után úgy száll, hogy jobban kitérül a kéz oldal felé, mint ahogy az ütős számít rá. Ez a kigörbülő és a kivágódó gyors, valamint a kipörgő lassú dobásoknál érvényesül a legjobban. Amikor ilyen dobójátékosok dobnak, általában több katonát szoktak felállítani.

Aki katonának áll, rendkívül fontos, hogy gyors gondolkodású legyen, rövid legyen a reakcióideje és jó legyen a szem-kéz koordinációja. Általában a magas rendű ütősök ilyenek, így gyakran ők foglalják el a katona pozíciót, amikor mezőnyjátékra kerül a sor.

Létezik egy úgynevezett belső katona nevű mezőnypozíció is: ez nagyjából a katona tükörképe a pálya belső (láb, zárt) oldalán. Itt legfeljebb egy játékos szokott helyezkedni, mivel a megcsúszó labdák inkább a kéz oldal felé térülnek el.

Árok

Az úgynevezett árok pozíció nagyjából a katonák vonalának a folytatásában található, kissé elkülönülve a katonáktól. Ez azt jelenti, hogy az árok a kéz oldalon, viszonylag közel a kapuhoz, kissé az ütővonal mögött van. Természetesen a pálya talaján nincs ott semmiféle árok, ugyanolyan sík, mint máshol.

Aki itt helyezkedik, annak gyors reflexekre van szüksége, mert az ide érkező labdák igen gyorsak szoktak lenni. Leginkább azokat a nyeséseket, keresztnyeséseket van esélye elkapni az ároknak, amelyeket az ütős nem tudott eléggé leszorítani.

Magát az embert, aki ott áll, is lehet ároknak nevezni, vagy viccesen azt mondani, hogy aki odamegy, az lemegy az árokba.

Az árok láb (azaz belső) oldali párja a belső árok, de olyat, hogy valaki itt állna, csak ritkán láthatunk a krikettpályákon. Pedig van, amikor hasznos lehet, mert errefelé is jönnek olyan labdák, amik csak az ütő élét érintik, és van esély az elkapásra, igaz, ezt elég nehéz megcsinálni, tehát ha ide áll valaki, nagyon ügyesnek és gyorsnak kell lennie.

Hosszú elfogó

Igen kellemetlen dolog a mezőnyjátékot végző csapat számára, ha az eldobott labda elkerüli az ütőjátékost, és a kapus is elvéti: ilyenkor jó esély van arra, hogy hátul kimenjen a pályáról, és így 4 extra pontot kapjon az ütős csapat. Ezt védheti ki az úgynevezett hosszú elfogó, aki valahol a kapus mögött áll.

Mivel a professzionális krikettben nagyon jól képzett kapusokat alkalmaznak, ezért nincs szükség hosszú elfogóra: ez a pozíció manapság szinte kizárólag csak az amatőr krikettben jelenik meg. A magas szintű krikettből már a 19. század második felében eltűnt, és ez leginkább egyetlen játékosnak, az ausztrál Jack Blackhamnek köszönhető, aki kapusként először mutatta meg, hogy elegendő a kapu mögött a kapus, a hosszú elfogót pedig át lehet csoportosítani máshova, ahol még hasznos lehet. Azt beszélik, ezekben az időkben az angol falusi krikettben általában a helyi plébános megszokott pozíciója volt a hosszú elfogó, így amikor elterjedt a Blackham-féle kapuskodás, és nem volt szükség többé a hosszú elfogókra, többen úgy kezdték érezni, hogy valamiféle hátrány érte az egyházat. Igaz, hogy már évtizedekkel korábban is voltak angol kapusok, akik hosszú elfogó nélkül álltak fel még a gyors labdákhoz is, de ez a szokás akkor nem terjedt el, mert a dobósávok talaja olyan rossz minőségű volt, hogy azokon a labda túlzottan kiszámíthatatlanul pattant meg még a kapus számára is.

Ferde láb

Ennek a pozíciónak az elnevezéseiben egy kis zavarodás van. Az biztos, hogy a láb oldalon található, ferdén (körülbelül 45 fokban) hátrafelé az ütőjátékostól, de hogy milyen messze, az nem egyértelmű. Van, aki a határ közelében levő pozíciót hívja ferde lábnak, és mindent, ami annál közelebb van, rövid ferde lábnak, de van, aki szerint a ferde láb a pálya közepefelé van, és a határnál levő helyet már mélységi ferde lábnak mondja.

Egy biztos: ez egy olyan pozíció, ahol helyezkedve a pályának igen nagy területét kell őrizni, mivel a szabályok szerint a láb oldalon az ütővonal mögött legfeljebb két mezőnyjátékos lehet összesen. Az is igaz viszont, hogy viszonylag ritkán jönnek ide ütések (főként a (zárt) csúsztatások jönnek), ezért az elfáradt dobók itt egy kicsit kipihenhetik magukat. Ráadásul gyakori, hogy egy adott dobó minden második játszmában dob, ezért ha a játszmái között a ferde lábra áll, akkor nem is kell átmennie a pályának túl távoli részére, hiszen amikor egy másik dobó dob a sáv másik végéről, akkor a ferde láb az azon az oldalon van, ahonnan ez a dobó dob.

Ha pörgető dobó dob, akkor érdemes lehet a rövid ferde lábra helyezni egy embert, vagyis viszonylag közel a kapuhoz, hogy még a szimpla futásokat is megakadályozza.

Hármas

Az úgynevezett hármas a kéz oldalon áll, körülbelül 45 fokos szögben az aktív ütőjátékos mögött, a határhoz közel. Szinte az egyetlen feladata megakadályozni, hogy az arrafelé ütött labdák (vagyis amelyek átjutottak a katonák és az árok között) kimenjenek a pályáról.

A tesztben ritkán alkalmazzák, mert ott jobban szeretik az ütőjátékost támadó pozíciókat, mint a futásmegtakarítókat.

Azt a pozíciót, amely ugyancsak 45 fokban hátrafelé van az ütőstől, de közelebb, rövid hármasnak nevezzük. Ez nagyjából ugyanaz, mint a hátsó katona.

Ahogy a ferde lábnál is írtuk, a hármas is egy olyan pozíció, ahova a dobójátékosok beállhatnak egy kicsit pihenni.

Keresztláb

A keresztláb pozíció, ahogy neve is mutatja, a láb oldalon található, és ha összekötjük az aktív ütőjátékossal, ez a vonal (ami nagyjából az ütővonallal egyezik meg) merőleges lesz a dobósáv tengelyére, azaz egy keresztet alkot vele. Ezen a vonalon a kapuhoz közel található a rövid keresztláb, a határhoz közel pedig a mélységi keresztláb pozíció is. A rendes keresztlábnál egy kicsit hátrébb található a hátsó keresztláb nevű pozíció, és ha az ő vonalát (mármint azt, ami az aktív ütőssel összeköti) meghosszabbítjuk, akkor ezen a vonalon a határ közelében van a mélységi hátsó keresztláb.

Mivel sokmindent, ami az aktív ütőjátékos kapujánál történik, az ütővonalról lehet legjobban látni, ezért az egyik játékvezető szinte mindig a keresztláb pozíció közelében helyezkedik el. Ha esetleg az aktív ütősnek küldönce van, ő is itt áll, amikor várja az ütést.

Ha az ütés húzás vagy horog, gyakran előfordulhat, hogy a keresztlábon álló mezőnyjátékosnak esélye van az elkapásra, de ez nem olyan egyszerű, mert a labdák általában igen gyorsan érkeznek ide. A rövid keresztláb (ahova érdemes fiatal, jó reflexű játékost állítani) ugyancsak végezhet elkapást, de ajánlott a védőfelszerelés (sisak és (férfi krikettben) körte) használata. A mélységi keresztláb egyrészt a korlátozott játszmaszámú krikettben gyakrabban előforduló nagy ütések elkapására hasznos, illetve bármikor jó a négypontos ütések megakadályozására.

Középpályás

A középpályás a láb oldalon áll, valahol a keresztláb és a zárt közép között. Ha összekötjük az aktív ütőjátékossal, akkor ez a szakasz nagyjából 45-60 fokos szöget zár be a dobósáv tengelyével.

Fő feladata nem az ütős támadása, hanem az, hogy minél kevesebb futást tudjanak szerezni az ütősök, de például néhány rosszul sikerült húzás, ami az ütő felső élét érinti csak, úgy is a középpályás kezeibe szállhat, hogy elkapás legyen belőle. Sokszor már az a tény, hogy a középpályás elindul egy elütött labdáért, elég ahhoz, hogy az inaktív ütős úgy döntsön, még egy szimpláért sem indul el futni, így egy jól helyezkedő középpályás gyakran megspórolhat egy-egy pontot, akkor is, ha ő maga végül mégsem éri el a labdát.

A kapus sokat segíthet abban, hogy hol helyezkedjen a középpályás, mert ő az ütős mögül jól látja, hogy van-e rés a középpályás és a zárt közép között (ilyenkor a középpályásnak érdemes kisebb szögbe húzódnia), esetleg van-e átfedés ugyanott, azaz nem védik-e ugyanazt a területet mindketten (ilyenkor jó, ha a középpályás nagyobb szögbe húzódik).

Létezik rövid középpályás és mélységi középpályás is: ezek rendre közelebb illetve távolabb állhatnak az ütőjátékoshoz/-tól, mind a rendes középpályás, de körülbelül ugyanazon a vonalon. A rövid középpályás gyakrabban végezhet elkapásokat, viszont ajánlott számára a sisak viselése, mivel az elütött labda olyan gyorsan odaérhet, hogy esetleg nincs ideje reagálni rá, és fejbe találja. A mélységi középpályás főként a korlátozott játszmaszámú krikettben végez több elkapást, amikor több nagy ütéssel próbálkoznak az ütősök, de a négypontosok megakadályozására mindig hasznos.

Csúcs

A csúcs pozíció a kéz oldalon található, nagyjából az ütővonalon, tehát az aktív ütőjátékostól a sáv tengelyére merőlegesen. Az úgynevezett hátsó csúcs ennél picit hátrébb áll.

Mivel gyakran jönnek ide erős labdák (például a keresztnyesések), ezért aki a csúcson áll (vagy úgy is mondják: ő maga a csúcs), annak nagy ügyességre van szüksége. Vannak, akik szerint az egész csapat legügyesebb mezőnyjátékosát érdemes ide tenni.

A rövid csúcs a csúcsnál közelebb, de ugyancsak az ütővonal táján helyezkedik. Nagyon nehéz helyzet, mivel rendkívül kevés idő van reagálni, ha éppen ide jön egy labda. Főleg akkor érdemes ide helyezni valakit, elkapásra várva, amikor pörgető dobó dob, és úgy készülnek, hogy a labdája majd erre pattan az ütőn vagy az ütőjátékos kesztyűjén megcsúszva. A rövid csúcsban álló játékosnak érdemes sisakot viselnie, mert ilyen közel állni mindig sérülésveszélyes. A mélységi csúcs és a mélységi hátsó csúcs könnyebb hely, céljuk az, hogy a kifelé guruló labdákat megkaparintsák, nehogy 4 pont legyen a vége.

Fedezet és extra fedezet

A fedezetek és az extra fedezetek fontos területet játszanak be a kéz oldalon: a pályának egy egész nagy szeletét, ami a csúcs előtt, de a nyílt közép mögött található. Az extra fedezet kicsit előrébb van, mint a rendes fedezet. Mivel a terület nagy, és viszonylag gyakran jönnek ide labdák (gondoljunk csak a ferde hajtásra), ezért érdemes jó képességű mezőnyjátékosokat keresni ide.

A dobósávhoz közelebb álló fedezet a szimpla futások megakadályozására hasznos, és ha meglehetősen közel áll, akkor támadó pozíciónak is felfogható, aki azért van ott, hogy elkapásokat végezzen. A mélységi fedezet és a mélységi extra fedezet a határhoz közel helyezkedik, céljuk a négypontosok elleni védekezés.

Nyílt és zárt közép, nyílt és zárt hosszú

Sok hasonló pozíció, mind az ütőjátékos előtt, a dobó közelében. Értelemszerűen a nyílt pozíciók a nyílt (tehát a kéz), a zárt pozíciók a zárt (láb) oldalon helyezkednek el. Távolság szerint a közép középen, a hosszú a határon, de vannak még, akik megkülönböztetik a rövid és a mélységi pozíciókat is: a rövid közel áll a sávhoz, a mélységi pedig a közép és a hosszú között.

Fő feladatuk a nyílt és zárt, valamint az egyenes hajtások elcsípése: ha középen vagy közel áll valaki, akkor a szimpla futások, ha messzebb, akkor a határesemények megakadályozására.

A nyílt közép és a zárt közép gyakran a csapatkapitány helye, többek között azért is, mert közel áll a saját dobójátékosához, akit bátoríthat és tanácsokat adhat neki.

Útonálló

A magas szintű krikettben nem használják ezt a pozíciót. Az egyenesen elütött labdák útjában áll, a határnál, hogy megakadályozza a 4-pontos ütéseket. Igaz, ezt a feladatot el tudják látni a nyílt és zárt hosszú pozícióban álló játékosok is, ha elég gyorsak vagy jó helyen állnak, sőt, akár maga a dobójátékos is elkaphatja a labdát, ha errefelé üti vissza az ütős.

Ha mégis ideáll valaki, akkor nagyon figyelnie kell arra a szabályra, hogy a mezőnyjátékosok nem végezhetnek jelentősebb mozgásokat, amíg az eldobott labda el nem éri az ütőjátékost. Alapból az útonálló a dobó és a dobó végén álló játékvezető mögött van, ezért ha apró mozgásokat végez, az nem zavaró az ütőjátékos számára, és a mögötte levő háttérvászonból sem takar ki jelentős részt, de ha oldalirányban kilép, az igen sportszerűtlen. Persze ha már el van ütve a labda, akkor már mozoghat, ahogy akar.